szine-langja-kocc.jpg T  A  N  U  L  Ó   S  A  R  O  K ballagas.jpgszine-langja.jpg
 - alap- és középfokú iskolák diákjai számára

          Mészárosné Farkas Mária honlapja
        Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola,     Kiskunhalas    Az idő pénz, ne pazarold! 
MENÜ

1.

A morfémaszint; a morfológia helye és jellemzői

A morfológia a nyelvtudománynak az az ága, amely a szó szerkezeti felépítésével foglalkozik. Magában foglalja a szóelemek (morfémák) általános kérdéseit, a szóelemek kapcsolódását, kombinációit; a jelezési, ragozási rendszereket (paradigmasorokat); a szóalkotási módokat.

A morfológia egyik sajátos ága a morfofonológia – a morfológia és a fonológia határtudománya. A szóelemek változatainak, a tőváltozatoknak, kötőhangzó-előhangzó problémának a vizsgálatával foglalkozik.

 

Az alaktan szoros kapcsolatban van a hangtannal. A hangtan segédtudománya az alaktannak (pl. rövid-hosszú magánhangzó-párok realizálódása a tőbelsei időtartamot váltakoztató töveknél).

Kapcsolatban áll még az alaktan a jelentéstannal is (a szó jelentés-struktúrája pl. megváltoztathatja a toldalékolhatóságot is. à pl.: Hevesen lakom. – Hevesben lakom., Erdőn dolgozik. – Erdőben dolgozik).

A mondattan is segédtudománya az alaktannak. Ez a legszorosabb, majdnem elválaszthatatlan tudományközi kapcsolata. Maga a morfémaszerkezet mutatja, kijelöli a mondatbeli szerepet (pl.: könyvet – tárgy). Az ún. grammatikai homonímák a mondatban válnak egyértelművé (pl.: Katinak a sapkája. /birtokos jelző, lativusi használat/; Katinak adom. /részes határozó, genitivusi használat/).

 

Az alaktani kutatások az óind, görög népeknél kezdődtek, de a 19. században lendültek fel igazán:

-          Bopp

-

à A nyelvek alaktani szempontú csoportosítása.

Humboldt

 

-          Schlegel

-          Saussure

-          Bloomfield à Kötött és szabad morfémák.

 

A morfémaszint a fonémaszint és a lexémaszint között elhelyezkedő szint. Központi eleme a morféma (szóelem). A morfémaszint fonémaszinttől való különbsége az, hogy a morfémák már önálló jelentéssel bíró nyelvi elemek, szemben a morfémákkal, amelyeknek csak jelentés megkülönböztető szerepe van.

A fonéma- és morfémaszint közti átmenetet biztosítják az ún. kötőhangzók és azok a fonémák, amelyek morfémaként is funkcionálhatnak (pl. ha a k a többes szám jele, az ó a folyamatos melléknévi igenév képzője, stb).

2.

A morféma fogalma, csoportosítása

Definíciók

 

A morféma további, jelentéssel bíró egységekre már nem bontható. A legkisebb, jelentéssel bíró nyelvi egység; a legkisebb nyelvi jel (minimális egység). A morfémák valamely szóalaktól elvonatkoztatva, önállóan is élnek a nyelvben, és más morfémákkal is kapcsolatba léphetnek.

 

A morféma konvencionális hangalak és konvencionális jelentés konvencionális együttese (à nem minden hangsorból lesz valamely nyelvben morféma, csak azokból a hangkapcsolatokból, amelyeket a nyelvet beszélő közösség elfogad annak).

 

Deme László: A morféma nyelvi jel, az a minimális nyelvi egység, amelyben a társadalmilag kötött hangalak és társadalmilag kialakított jelentés úgy társul, hogy bármelyikük képes felidézni a másikat és ezen keresztül utalni a valóságnak arra az elemére, amelyre a morféma (mint nyelvi jel) vonatkozik.

 

Morfémák osztályozása

 

1.)    Funkció szerint

-          Tőmorfémák (fő szóelemek)

Önálló fogalmi jelentésűek, valamely szóalak jelentésének magvát hordozzák. Ritkábban lehetnek modális/pragmatikai jelentésűek (pl.: indulatszavak).

-          Toldalékmorfémák (mellék szóelemek, formánsok v. affixumok)

Általában viszonyító jelentésük van (nagyon ritkán lexikai jelentésük is lehet /pl.: mint/). Csoportosításuk aszerint történik, hogy hogyan/hol helyezkednek el a tőmorfémákhoz képest:

  • Prefixum: A tőmorféma előtt álló toldalékmorféma. Ez az oroszban pl. nagyon jellemző. A magyarban prefixumszerű az igekötő ha az ige előtt áll; és a leg a felsőfoknál, ha a bb-t elhagyjuk.
  • Szuffixum: A tőmorféma után álló toldalékmorféma. A magyarra ez a legjellemzőbb. A képzők, jelek, ragok általában szuffixumok.
  • Confixum: Körülöleli a toldalékmorféma a tőmorfémát. Jellemző a németre és a malájra. A magyarban a szabályos felsőfok viselkedik így.
  • Infixum: A tőmorfémába ékelődő toldalékmorféma. Az arab nyelvekre jellemző. A magyarban egyes vélemények szerint az –i birtoktöbbesítő jel viselkedik bizonyos esetekben infixumként. De ez a felfogás nem vihető végig a birtokos személyragozási rendszeren.

[Affixumszerű eljárás a reduplikáció. /pl.: iro à iroiro (japán, többes szám); tafuta à tafutatafuta (maláj, fokozás); meg-megáll/]

 

 

2.)    A paradigmarendszerben elfoglalt hely szerint

-          Elsődleges morfémák (materiális v. testes morfémák)

-          Másodlagos morfémák (nem materiális v. testetlen morfémák)

à Zérómorfémák

„Ez az, ami van, de nincs.” /P. Lakatos Ilona J/ à Olyan morféma, melynek nincs hangalakja/hangteste, de van funkciója/jelentése. Kikövetkeztetett érték.

[Pl.: Ő olvas  +   Æ   +   Æ   +   Æ               ]

 

E/3 sz., alanyi ragozású igei személyrag (mert ő az alany)

 

 

 

 

 

 

 

 

Abszolút zérómorfémák igealakokon:

- jelen idő jele

- kijelentő mód jele

- E/3 sz. alanyi ragozású igei személyrag

- E/2 sz. tárgyas ragozású, felszólító módú igealakon a felszólító mód jele

[Pl.: ír|d, vár|d à a d igei személyrag. NEM felszólító mód jele - az itt Æ morféma.

ír|j|ad, vár|j|ad à itt nincs zéró fokon egyik sem.

A csupán v-s és az sz-es v-s töveknél kettőződik és hosszú az igei személyrag:

sző|dd à a dd igei személyrag].

- E/2 sz. alanyi ragozású, felszólító módú, rövidebb igealakon az igei személyrag

[Pl.: ír|j, vár|j à a j a felszólító mód jele. NEM igei személyrag – az itt Æ morféma.

ír|j|ál, vár|j|ál à itt nincs zéró fokon egyik sem].

 

Abszolút zérómorfémák névszóalakokon:

- egyes szám

- alanyeset

- alapfok (mellékneveknél)

A névszóknál relatív zérómorfémák is előfordulnak, ami azt jelenti, hogy elsődleges, illetve másodlagos morfémával is kifejezhetünk bizonyos dolgokat.

Relatív zérómorfémák:

à A tárgy ragja:

- 1. és 2. személynek megfelelő személyes névmás tárgyesetében (pl.: engem – engemet)

- 1. és 2. személyű visszaható névmás tárgyesetében (pl.: magam, magamat)

- 1. és 2. személyű birtokos személyragos/jeles alakoknál tárgyesetben (pl.: kalapom, kalapomat)

à A birtokos jelző ragja (pl.: Pista könyve. – Pistának a könyve).

 

 

 

3.)    Alak és jelentés szerinti csoportosítás

 

Deme László felosztása:

-          Szabad morfémák: Önálló alak, önálló jelentés. Önmagában is előfordulhat a beszédben. à Szótári alakok.

-          Félszabad morfémák: Önálló alak, járulékos jelentés. à Viszonyszók, igekötők, névutók, segédigenevek.

-          Kötött morfémák: Mindig csak egy másik morfémával fordulhatnak elő.

  • Járulékos alak, járulékos jelentés. à Toldalékmorfémák.
  • Önállótlan alak, önálló jelentés. à Többalakú tövek kötött változatai.
  • Passzív v. fiktív tövek: Nyelvtörténeti kategória (pl.: Csilla, csillog, csillám - *csil-)

 

A felosztás problémája, hogy nem számol a zérómorfémával. A szabad morféma a flektáló nyelvekre jellemző. A magyarban, mint agglutináló nyelvben ahhoz, hogy valamely morféma mondatba kerüljön, fel kell vennie valamilyen toldalékot, ha máshogy nem, zéró fokon. A szabad morféma kérdését ezért a MGr. árnyaltabban tárgyalja, mint Deme. Beszél olyanról, hogy:

-          Szükségszerűen szabad morfémák: Olyan lexémák, amelyek egyáltalán nem toldalékolhatók, nem is vesznek részt a szóképzésben (pl.: viszonyszók, partikulák).

-          Potenciálisan szabad morfémák: Általában nem kell, hogy felvegyenek ahhoz, hogy mondatba kerüljenek, de bizonyos esetekben toldalékolhatók (pl.: határozószók).

-          Relatíve szabad morfémák: Ahhoz, hogy mondatba kerüljenek, betölthessenek mondatrész szerepet, valamilyen toldalékmorfémát kell felvenniük (elsődleges v. zéró fokon). A igék és névszók tartoznak ide.

 

 

3.

A morfémák alaki kérdései; a morfémaalternáció

A morfémaalternáció a morféma alakváltozataival (alternáns, allomorf, morf) foglalkozik. A magyar nyelvben a morfémák változatokban élnek. Az alternáció alapfeltétele az alapvető alaki hasonlóság és részleges alaki különbség. Az alternáció tagjait az köti egymáshoz, hogy az egymással váltakozó formáknak alapvetően azonos a jelentésük és a funkciójuk.

A nemzetközi nyelvtudományban megkülönböztetnek funkciós és funkciótlan alternációt. A funkciós alternáció inkább a flektáló nyelvekre jellemző. Ez azt jelenti, hogy az alakváltozatoknak lehet jelentésbeli és funkcióbeli különbsége is. Esetleg a feltételes mód jele lehet ilyen a magyarban (alanyi ragozás: -na/-ne, tárgyas ragozás: -ná/-né).

 

A magyarra a funkciótlan alternáció jellemző. Az alakváltozatokhoz nem társul jelentésbeli vagy grammatikai különbség (esetleg stilisztikai v. nyelvrétegbeli). A funkciótlan alternációnak két típusa van:

-          Szabad alternáció: Az alakváltozatok bármilyen helyzetben felcserélhetők egymással (pl.: zsemle – zsömle, -zik - -dzik képzők).

-          Kötött alternáció: A magyarra ez a jellemző. Ez azt jelenti, hogy bizonyos helyzetben csak az egyik, bizonyos helyzetben csak a másik változatot használhatjuk.

 

A MGr. beszél még morfofonológiai meghatározottságú alternációról, melynek az az értelme, hogy az alakváltozatok egymásból levezethetők, látható bennük a részleges alaki különbség (pl.: -ban/-ben, -ság/-ség).

A MGr. megkülönböztet még morfológiai meghatározottságú alternációt is. Itt az alakváltozatok kevésbé vezethetők le egymásból. Pl.:

-          Többalakú igetövek: van à van-, vagy-, val-, vol-; megy à megy-, men-, me-, mé-.

-          A felszólító mód jele: [J]

Ennek az invariáns j-nek konkrét alternánsai vannak:

  • -j (pl.: vár|j, ad|j, él|j; -s, -sz, -z, -dz végű igéknél is: mos|s, főz|z|él; csupán v-s igetöveknél: nő|j, lő|j|él)
  • -jj (csak a jön igénél: jö|jj, jö|jj|él)
  • -gy (csak az sz-es v-s igetöveknél: te|gy|él)
  • -ggy (csak a hisz igénél: hi|ggy, hi|ggy|ed)
  • -s (csak a t végű igéknél: bánt|s)
  • Æ (pl.: vár|d + Æ)

4.

Az affixumok fajtái és kapcsolódási rendje; a morfémaszerkezetek

A toldalékmorfémáknak (mellék szóelemek, formánsok v. affixumok) általában viszonyító jelentésük van (nagyon ritkán lexikai jelentésük is lehet /pl.: mint/). Csoportosításuk a tőmorfémához viszonyított helyzet alapján:

  • Prefixum: A tőmorféma előtt álló toldalékmorféma. Ez az oroszban pl. nagyon jellemző. A magyarban prefixumszerű az igekötő ha az ige előtt áll; és a leg a felsőfoknál, ha a bb-t elhagyjuk.
  • Szuffixum: A tőmorféma után álló toldalékmorféma. A magyarra ez a legjellemzőbb. A képzők, jelek, ragok általában szuffixumok.
  • Confixum/circumfixum: Körülöleli a toldalékmorféma a tőmorfémát. Jellemző a németre és a malájra. A magyarban a szabályos felsőfok viselkedik így.
  • Infixum: A tőmorfémába ékelődő toldalékmorféma. Az arab nyelvekre jellemző. A magyarban egyes vélemények szerint az –i birtoktöbbesítő jel viselkedik bizonyos esetekben infixumként. De ez a felfogás nem vihető végig a birtokos személyragozási rendszeren.

[Affixumszerű eljárás a reduplikáció. /pl.: iro à iroiro (japán, többes szám); tafuta à tafutatafuta (maláj, fokozás); meg-megáll/]

 

A grammatikai viszonysíkok kialakításának a magyarban alapvetően kétféle megoldása van:

-          Analitikus (körülíró, szételemző) szerkesztésmód: Ha a viszonyítás eszköze egy lexéma. A lexémák morféma funkciójú viszonyszók, melyek egy fogalomszóval alkotnak ún. morfológiai típusú szerkezetet. Tipikusan ilyen pl. a névutós szerkezet (pl.: asztal alatt), mely funkcionálisan egy szóalaknak felel meg.

-          Szintetikus (összerakó, sűrítő) szerkesztésmód: A viszonyítást affixumokkal fejezzük ki. A viszonyítás legjellegzetesebb eszközei az affixumok, és nem a lexémák a nyelvek nagy részében.

A szintetikus morfémaszerkezetnek a tő a magva. Az abszolút tő morfológiailag tagolhatatlan, tehát a szóalaknak az az eleme, amelyet már minden toldaléktól megfosztottunk. A relatív tő az a tő, amely még tagolható, amelyről még leválasztható toldalék.

 

A morfémaszerkezetekben (a szintetikus, azaz szóalakon belül megvalósuló szerkezetekben) a morfémák kapcsolódási sorrendje szorosan kötött. Az általános szabály a magyarban: (prefixum) + tő + szuffixum(ok). Ha több szuffixum fordul elő egy szóalakban, akkor a sorrend a következő: képző + jel + rag.

Két vagy több tő előfordulhat egy morfémaszerkezetben – ezek az összetett szavak. Két vagy több képző is megjelenhet ugyanabban a morfémaszerkezetben. A jeleknél és ragoknál a zéró morfémára nem vagyunk tekintettel, és így két vagy több jel megjelenhet egy névszói morfémaszerkezetben, az ige esetében azonban csak egyetlen jel lehet testes, a ragmorfémák pedig nyilvánvalóan soha nem társulhatnak egymással.

 

5.

A képzők, jelek és a ragok általános jellemzői

A magyar grammatikák már régóta hagyományosan háromféle toldalékmorfémát különböztetnek meg: képzőt, jelet és ragot. A toldalékmorféma-típusok elkülönítése azonban nem könnyű. A toldalékmorfémák merev elhatárolása lehetetlen. Vannak kétarcú toldalékmorfémáink is, ezért a legésszerűbb többféle kritériummal jellemezni a toldalékmorfémákat, amelyekből a legtisztább esetekre mindegyik igaz, a határesetekre pedig csak néhány. Eszerint:

 

1.)    Képzők (derivációs morfémák)

-          Új szót hoz létre.

-          Nem kötelező elem, hiánya miatt nem veszünk fel Æ morfémát.

-          Legbelsőbb helyzetű (a tő után következik).

-          Más kötött morféma állhat utána.

-          Általában megtűr maga mellett más képzőt is.

-          Jellemzően állhat utána jel és rag.

-          Megváltoztatja a szintaktikai környezetet, azaz a szó bővítési lehetőségeit.

-          Több szóosztály töveihez is járulhatnak.

 

2.)    Jelek, ragok (inflexiós morfémák)

-          Grammatikai jelentést hordoznak.

-          A szófajkategória minden eleméhez hozzátehetők.

-          Nem változtatják meg a szó szófaját.

-          Nem változtatják meg a szó grammatikai környezetét, azaz a bővítési lehetőségeit.

-          Egy szóosztály töveire korlátozódik a megjelenésük, tehát vagy csak igéhez, vagy csak névszóhoz járulhatnak.

 

A jel

-          Belső helyet foglal el (tő vagy képző után következik).

-          Megtűr maga mellett más jeleket (de szófajonként meghatározott módon).

-          Lehet kötelező, de tetszőleges elem is.

 

A rag

-          Szóalakzáró elem. Más toldalék nem követheti.

-          Csak egy lehet belőle.

-          Kötelező elem az igénél és a főnévnél is. Hiánya esetén Æ morfémát veszünk fel.

-          Egyrészt morfológiailag jelölnek szintaktikai viszonyokat, másrészt az egyeztetésben van szerepük.

 

6.

Az ún. „kötőhangzó”-probléma

A szóelemek egymáshoz kapcsolódásánál a magyarban megjelenhetnek bizonyos magánhangzók. Ezek a kérdéses magánhangzók nem lehetnek felső nyelvállásúak és hosszúak. Hovatartozásukról háromféle felfogás alakult ki:

 

-          Tővéghangzós felfogás

Diakrón szemléletet tükröz, ezért leíró szempontból nem is használható, ellentmond a nyelvérzékünknek. Alapja, hogy a magyar szavak a 12. század végéig magánhangzóra végződtek. Ezeket nevezték tővéghangzóknak, melyek lekoptak, vagy egyéb módosuláson mentek át.

Az alapszókincsbe tartozó szavainknál ezek a kérdéses magánhangzók valóban az eredeti tővéghangzók nyomait őrizhetik. Idegen eredetű, illetve később keletkezett szavainkban azonban nem tételezzük fel a tővéghangzót, és a kérdéses magánhangzó ezeknél is megjelenik. Ennek az elméletnek itt az ellentmondása.

 

-          Kötőhangzós felfogás

Általános iskolában ezt alkalmazzák. Ez a felfogás a kérdéses magánhangzót úgy kezeli, mintha önálló elem (morféma) lenne. De a morfémának önálló jelentése vagy funkciója van, ami erre a magánhangzóra nem igaz. Ejtéskönnyítő szerepe van, jól formálttá teszi a szóalakot, nem mindig szükségszerű ugyanakkor a jelenléte. Önállótlanságát mutatja, hogy hangszíne általában a szóalak függvénye (illeszkedési törvény).

Bizonyos esetekben azonban mégis funkciót kaphat. Alkalmas lehet szófajmegkülönböztetésre (pl.: havasok – fn., havasak – mn.; vörösek – fn., vörösök – mn.). Szolgálhatja a főnév bizonyos alcsoportjainak megkülönböztetését (pl.: Fakanált – tulajdonnév, fakanalat – köznév).

Grammatikai funkciója, hogy E/2 személy tárgyas ragozásban a mód megkülönböztetését szolgálja. Időnként tehát funkcióval jelentkezik, ezért van, aki álmorfémának tekinti.

 

-          Előhangzós felfogás

A MGr. egyértelműen ezt használja. A kérdéses magánhangzót a toldalékokhoz kapcsolja. Ez a felfogás leíró szempontból is alkalmazható, ugyanakkor megfelel a nyelvtörténeti folyamatoknak is. Több esetben ez a kérdéses magánhangzó már a toldalék szerves részévé vált (pl.: -on/-en/-ön). A helyesírás is ezt támasztja alá (pl.: MÁV-ot). Az előhangzós koncepció esetében megnő a toldalékmorfémák alakváltozatainak (alternánsainak) száma.

 

7.

Az igetövek típusai I.

(Egyalakú és hangzóhiányos igetövek)

 

Az igetövek lehetnek egyalakúak és többalakúak. A magyar igetöveknek kb. 85%-a egyalakú, egyváltozatú, és csak 15%-a tartozik valamilyen többalakú, többváltozatú tőtípusba.

 

Egyalakú igetövek

 

Az egyalakú igetövek sajátossága, hogy bármilyen hozzájuk kapcsolódó toldalék előtt változatlanok. Mind mássalhangzóra végződnek.

[pl.: ír, mond, bánt, stb.]

 

 

Hangzóhiányos igetövek

 

Szótári tövük utolsó szótagbeli magánhangzója rövidebb tőalakjukból hiányzik, ezért alakváltozatuk mássalhangzó-torlódásra végződik. Kb. 300 ige tartozik ide, közöttük sok a képzett szó.

Az ikes igéknél gyakori a hangzóhiányos (torlódásos) tőváltozat. Ez van –ik ragos szótári alakjukban is. Az iktelen igék alakváltozatai és származékai gyakrabban alakulnak ki a szótári tőből.

[pl.: zörög, zörg-; ugrik, ugor-]

 

8.

Az igetövek típusai II.

(A v-s; sz-d-s, és n-es igetövek)

V-s igetövek

 

-          Csupán v-s tövek

6 igénk tartozik ide: sző, nő, fő, lő, ró, rí igék tartoznak ide. Csak ezek az igéink végződnek magánhangzóra. Az idetartozó igéinknek két tőváltozata van. A szótári tő egytagú, hosszú magánhangzós végű (sző), a melléktő rövid magánhangzójú és v-re végződik (szöv-).

Ezekben a tövekben a v hiátustöltő eredetű. Régen több ige tartozott ide: szí(v), hí(v), ví(v), fú(j), bú(j). De itt a hiátustöltő a szótő részévé lett, a szavak egyalakúvá váltak.

Ezeknek az igéknek egy j-vel írjuk a felszólító módját (lőjed, nőjed, szőjed). E/2 személy, felszólító mód, tárgyas ragozásban a felszólító mód jele zéró fokon van, és a szó végén lévő –dd az igei személyrag (lődd, nődd, sződd).

 

-          Sz-es v-s tövek

7 igénk tartozik ide: lesz, tesz, vesz, hisz, visz, eszik, iszik. Ezeknek az igéknek négy tőváltozatuk van. A szótári alak, illetve az ikeseknél a szótári tő sz-re végződik, ezenkívül van v-s változatuk, és legtöbbjüknek még két, magánhangzóra végződő, mindkét említett mássalhangzót nélkülöző melléktövük. (vesz à vesz-, vev-, ve-, vé-).

Ezeknél az igéknél a felszólító mód jele a gy, a hisz-nél pedig a ggy (egyél, higgy). A főnévi igenév képzőjében és a feltételes mód jelében pedig duplán van jelen, tehát itt –nni az főnévi igenév képzője és –nna/–nne, -nná/-nné a feltételes mód jele (enni; enne, enné).

 

-          Sz-es, d-s és v-s tövek

13 ikes ige tartozik ide. Két csoportra szokták osztani:

  • Alszik-típus: Ezeknek négy tövük van; egy-egy sz-es, d-s, v-s és mássalhangzós végű (fekszik à feksz[ik]-, feküd-, fekv-, fek-). Ide tartoznak az alszik, fekszik, nyugszik, esküszik igék.
  • Dicsekszik-típus: Ebben az alcsoportban az igéknek d-s vagy –kodik/-kedik képzős változata a d-t már a szótári alakban is tartalmazza, tehát ezeknek az igéknek tulajdonképpen két szótári alakjuk van (dicsekszik, dicsekedik). Ide tartoznak az alkuszik, cselekszik, esküszik, dicsekszik, gyanakszik, törekszik igék.

 

Sz-et d-vel váltakoztató tövek

Ide mai adataink alapján 20 ige tartozik (pl. öregszik, gazdagszik, betegszik). Ezeknek a töveknek 2 alakjuk van és csak abban különböznek az sz-es, d-s és v-s dicsekszik-típustól, hogy nincs v-s változatuk. A két változat közül tehát az egyik sz-re, a másik d-re végződik (öregszik, öregedik).

 

N-es tövek

Három ige tartozik ide: jön, megy, van. Egyetlen közös sajátságuk, hogy van n-es tőváltozatuk is, ezenkívül azonban még mindegyiknek vannak más jellegű tövei is. A van tőalakjai a van-, vagy-, vol-, val-. A megy tőalakjai a megy-, men-, me-, mé-. A jön tőalakjai a jön-, jöv-, jö-. A jön ige érdekessége, hogy csak ennél az igénél -jj a felszólító mód

 

9.

A névszótövek típusai I.

(Egyalakú és magánhangzóra végződő tövek)

 

Egyalakú névszótövek

Az egyalakú névszótövek jellemző sajátossága, hogy minden toldalék előtt változatlan az alakjuk. A névszók 70%-a ebbe a csoportba tartozik. Vannak köztük mássalhangzós és magánhangzós végűek. A mássalhangzós végűek egy sajátságos alcsoportját alkotják a h-ra végződő tövek. Ezek csak írásmódjukat tekintve változatlan tövűek, mert hagyományos kiejtés szerint a szó végén nem ejtjük a h-t.

 

Magánhangzóra végződő névszótövek

  • Tővégi időtartamot váltakoztató névszótövek

Ide tartozik minden –a és –e végű névszótő (a névszótövek kb. 25%-a). Ezeknek két tőváltozatuk van, a szótári tő utolsó magánhangzója helyén a melléktőben a megfelelő hosszú magánhangzó mutatkozik (pl.: fa à fa-, fá-; barna à barna-, barná-).

 

  • Véghangzóhiányos tövek

Csak néhány –ú, -ű végű főnév és melléknév tartozik ide (borjú, fiú, gyapjú, varjú, ifjú, hosszú, könnyű, lassú, szörnyű). Jellemző sajátságuk, hogy a szótári alak végső magánhangzója bizonyos toldalékok előtt hiányzik. Így két tőváltozatuk él (borjú à borjú-, borj-).

 

  • Ó-t a-val, ő-t e-vel váltakoztató tövek (v. hangszínt és időtartamot váltakoztató tövek)

A szótári alak végső hangja ó vagy ő és ez a melléktőben a vagy e hanggal váltakozik. Így itt is két tőváltozat van (ajtó à ajtó-, ajta-; mező à mező-, meze-).

 

  • V-s változatú tövek

-          Változatlan tőhangzós tövek

Csak a és a szavak tartoznak ide. Jellemzőjük, hogy hosszú magánhangzós szótári alakjukkal egy, ugyancsak ezt a hosszú magánhangzót is mutató, de még egy v hanggal bővült melléktő áll szemben. Két tőváltozat alakult ki (mű à mű-, műv-).

-         Időtartam-váltakoztató tövek

Ide csak néhány főnév sorolható (ló, kő, tő, cső, szú, fű, nyű, lé). Jellemző tulajdonságuk, hogy a főtő végső magánhangzója helyén a v-s melléktőben a megfelelő rövid magánhangzó szerepel. Így itt is két tőváltozat van (ló à ló-, lov-).

-          Hangszint és időtartamot váltakoztató tövek

A hó, tó és a szó névszók tartoznak ide. Jellemzőjük, hogy az előző csoporttól eltérően a melléktő hangzója a főtőéhez viszonyítva nem csak időtartamában, hanem hangszínében is különbözik. Az ó a-val váltakozik. Így itt is két tőváltozat alakult ki (hó à hó-, hav-).

 

 

-          Véghangzóhiányos tövek

A daru, falu, odú és a tetű főnevek tartoznak ide. Szótári alakjuk végső magánhangzója a v-s melléktőből hiányzik. Itt is két tőváltozat van (falu à falu-, falv-).

 

  • Keverék, illetve egyedi típusú tövek

Pl.: anya, apa, fekete, barna, lélek, három, jó, még, szép, bíró.

 

 

10.

A névszótövek típusai II.

(Mássalhangzóra végződő tövek)

 

 

Mássalhangzóra végződő névszótövek

  • Hangzóhiányos változatú tövek

Kb. 210 tő tartozik ide [pl.: bokor, köröm, szerelem]. Két tőváltozatuk van. Szótári tövük utolsó szótagbeli magánhangzója a melléktőből hiányzik, tehát az utóbbi mássalhangzó-torlódásra végződik (bokor à bokor-, bokr-).

Három olyan főnév is tartozik ide, amelynek torlódásos töve a szótári alakhoz viszonyítva már a tárgyalt különbségen kívül hangátvetést is mutat. Ezek a kehely, pehely és teher szavak (kehely à kehely-, kelyh-).

 

  • Tőbelseji időtartamot váltakoztató tövek

Ide több mint 70 szó tartozik [pl.: kéz, híd, kút, tűz, madár]. Ezeknek is két tőváltozatuk van. A két tőváltozat közül a szótári alak hosszú magánhangzós, a melléktőben rövid a magánhangzó (kéz à kéz-, kez-)

 

11.

Az igemódok

A mód az igén morfológiailag jelölt kategória, melynek funkciója az egész mondat tartalmával kapcsolatban van, s alapvető szerepet tölt be a nyelv modális rendszerében, a modalitás kifejezésében. A mód nem univerzális kategória, a modalitás viszont igen. A magyarban három igemódot különböztetünk meg: kijelentő, feltételes és felszólító módot.

 

Kijelentő mód (indicativus)

Használata a felszólító és az óhajtó mondat kivételével minden mondatfajtában lehetséges. Elsődlegesen a kijelentő mondatra jellemző, ahol csak kijelentő és feltételes módú igealak szerepelhet. A kijelentő mód mellékmondatbeli előfordulását semmilyen szintaktikai kategória nem korlátozza. A kijelentő mód jele Æ morféma.

 

Feltételes mód (conditionalis)

Használata mindig modális jellegű, mivel a feltételes mód jelét tartalmazó ige nem tényt közöl, csak lehetséges cselekvésre/állapotra/történésre vonatkozik. Jellemzően óhajtó mondatban fordul elő, ennek kötelező eleme, de más mondatfajtákban is szerepelhet. A mellékmondatbeli feltételes mód nem túl gyakori a nyelvhasználatban, de mintha kötőszó után kötelező; azonban az esetek jelentős részében kijelentő móddal szabadon váltakozhat.

Jele a –na/-ne/-ná/-né. Múlt időben a feltételes mód jelölése már csak analitikusan valósulhat meg, ahol a mód jelét a vol- igetőhöz csatoljuk, melynek egyetlen szerepe, hogy feltételes mód szerepét felvegye. Múlt időben tehát a volna igei segédszó jelöli a feltételes módot.

 

Felszólító mód (imperativus)

Használata kötelező a felszólító mondatokban, melyek a világ egy lehetséges állapotának létrehozására irányulnak. Más mondatfajtákban is előfordul, azonban ott már csak kiegészítő értékként képviselve ugyanezt a jelentést.

Jele a –j. Ez az invariáns elem azonban alternációkban él:

  • -j (pl.: vár|j, ad|j, él|j; -s, -sz, -z, -dz végű igéknél is: mos|s, főz|z|él; csupán v-s igetöveknél: nő|j, lő|j|él)
  • -jj (csak a jön igénél: jö|jj, jö|jj|él)
  • -gy (csak az sz-es v-s igetöveknél: te|gy|él)
  • -ggy (csak a hisz igénél: hi|ggy, hi|ggy|ed)
  • -s (csak a t végű igéknél: bánt|s)
  • Æ (pl.: vár|d + Æ)

 

12.

Az igeidők

Az igeidő az idő fogalmával összefüggő grammatikai kategória. Igeragozásunkban a jelen, a múlt és a jövő idő kategóriáját tudjuk megkülönböztetni. A múlt idejű esemény megelőzi, a jövő idejű követi a beszédidőt, a jelen pedig egybeesik vele, vagy tartalmazza azt.

 

Múlt idő

Ma már nem beszélhetünk a múlt idők rendszeréről, mivel csupán a teljes múlt időt használjuk, amit az –t/-tt jel jelöl.

 

Jelen idő

A magyarban egyetlen jelen időt tartunk számon, amely tehát egybeesik a mindenkori beszédidővel, vagy tartalmazza azt. Jelen időt használunk általános érvényűnek tartott kijelentésekben vagy gyakran ismétlődő események jelölésére.

Jelöletlen, azaz Æ morfémával jelölt idő, így ellentétben áll a t-vel jelölt múlt idővel. Ezt kiemelve a jelen és múlt időt tekinthetjük csak grammatikai kategóriáknak.

 

Jövő idő

A jövő, mint időviszony kifejezése ti. csak körülíró, de még morfológiai természetű szerkezettel (pl.: el fogok menni), szintagmával (pl.: holnap megyek), illetve a jelen idejű alakkal (pl.: Megyek, iszom egy kis vizet.) történik. Bár a körülírásos igealakokhoz több szempontból hasonlít, mégis alapvetően eltér a határozói igenévi alak + van szerkezetrendszer (pl.: meg van írva).

A jövő időnek szoros értelemben vett önálló morfológiai jelölője nincs. A fog + -ni morfológiai természetű, körülíró szerkezetet tekinthetjük egyedül a jövő idejű paradigma részének.

 

13.

Az igeragozás

A magyarban két teljes igeragozási sor van. A személyragok különbsége alaki és funkcionális különbség, mert az alanyi ragozás személyragjai kétfunkciósak (az alany számára és személyére utalnak), a tárgyas ragozás személyragjai háromfunkciósak (az alany számán és személyén kívül a harmadik személyű határozott tárgyra is utalnak).

Az elnevezés kérdése: A MGr. az alanyi ragozást általános ragozásnak, a tárgyas ragozást határozott ragozásnak (később határozott tárgyas ragozásnak) nevezi.

A korábbi alanyi ragozás elnevezés azt sugallja, mintha az ebben a ragozásban álló igealak után semmilyen tárgy nem állhatna. Ez nem igaz, mert az általános ragozásban álló igealak után is állhat tárgy, de csak határozatlan.

A tárgyas ragozás elnevezés pedig azt sugallta, mintha az ilyen ragozásban álló igealak után bármilyen tárgy állhatna, pedig csak határozott tárgy állhat.

Általános ragozása minden igének lehet. Határozott viszont csak a tranzitív (tárgyas) igéknek lehet).

 

Általános ragozás, kijelentő mód, jelen idő (alapragozás) [vár, kér, olvas]

 

E/1 –k (várok, kérek, olvasok)

E/2 –sz/(-l) [à -s, -sz, -z végű igéknél] (vársz, kérsz, olvasol)

E/3 Æ (vár, kér, olvas)

 

T/1 –unk/-ünk (várunk, kérünk, olvasunk)

T/2 –tok/-tek/-tök (vártok, kértek, olvastok)

T/3 –nak/-nek (várnak, kérnek, olvasnak)

 

Eltérések ettől az alapragozástól

 

E/1, múlt idő: -m (vártam, kértem, olvastam)

E/2, múlt idő/felszólító mód: -ál/-él (vártál, kértél, olvastál; várjál, kérjél, olvassál)

E/3, felszólító mód: -on/-en/-ön (várjon, kérjen, olvasson)

 

T/1, feltételes mód: -nk (várnánk, kérnénk, olvasnánk)

T/2, múlt idő/felszólító mód: -atok/-etek (vártatok, kértetek, olvastatok; várjatok, kérjetek, olvassatok)

T/3, múlt idő: -ak/-ek (vártak, kértek, olvastak)

 

 

 

 

 

 

Tárgyas ragozás, kijelentő mód, jelen idő (alapragozás) [vár, kér olvas]

 

E/1 -m (várom, kérem, olvasom)

E/2 -d (várod, kéred, olvasod)

E/3 –ja/-i (várja, kéri, olvassa)

 

T/1 –juk/-jük (várjuk, kérjük, olvassuk)

T/2 –játok/-itek (várjátok, kéritek, olvassátok)

T/3 –ják/-ik (várják, kérik, olvassák)

 

Eltérések ettől az alapragozástól

 

E/3, múlt idő/felszólító mód: -a/-e (várta, kérte, olvasta; várja, kérje, olvassa); feltételes mód: -ná/-né (vár, kér, olvas)

T/1, múlt idő/felszólító mód: -uk/-ük (vártuk, kértük, olvastuk; várjuk, kérjük, olvassuk)

T/2, múlt idő/felszólító mód: -átok/-étek (vártátok, kértétek, olvastátok; várjátok, kérjétek, olvassátok)

T/3, múlt idő/felszólító mód: -ák/-ék (várták, kérték, olvasták; várják, kérjék, olvassák)

 

[E/3, T/1, T/2, T/3 személyben csak az alapragozásban van j a személyragokban.]

 

14.

A névszók jelei

A többes szám jelei

Általános jele a –k, valamint az –i (-ai/-ei, -jai/-jei), de ez utóbbi speciális, mivel csak birtokviszonyban, birtokjeles vagy birtokos személyjeles főnéven fordulhat elő. A birtoktöbbesítő jel a birtokjel után, illetve a birtokos személyjel előtt áll.

Az általános –k többesjel is elsősorban főnéven jelenik meg, hiánya esetén zéró morfémát veszünk fel, vagyis az egyes szám Æ jelével áll szemben (ember – emberek). Melléknéven is előfordulhat állítmányi helyzetben, vagy értelmezői helyzetben (pl.: az emberek feledékenyek; a gombok, a szépek).

A főnevek többes száma az egyes számú alakkal szemben a megnevezett dolog többségére utal, ez a többség azonban nincs számszerűen meghatározva. A többesjel általában minden főnévhez járulhat, de vannak olyan főneveink is, amelyeknek nincs többes számú alakjuk (pl.: gondolkodás, jóság, világ, földkerekség + tulajdonnevek).

 

A szakirodalomban a fenti két, általánosan névszói többesjelként számon tartott morféma mellett felmerül egy harmadik, ún. heterogén többséget kifejező többesjel is, mégpedig az –ék toldalék (pl.: Pistáék). Ez a személyt jelentő főnevekhez járuló szóelem a korábbi nyelvtanokban képzőnek minősül, mert a jelekénél nagyobb jelentésmódosító szerepe van.

 

Birtokjel

. Birtokviszonyra utaló, főnévhez járuló jel, a birtokjeles szóalak jelentése egy birtokos szerkezet (szintagma) jelentésével egyenértékű, a birtokos jelzős szerkezet reduplikációjaként jön létre. A birtokjeles főnév utal a birtokosra és a birtokra is, de természetesen csak egy jeltárgya van (a diák könyve – a diáké). Többes számban az –i birtoktöbbesítő jel jelöli rajta a birtok többségét (a könyvek a gyerekekéi).

Birtokos személyjel

E/1 –m (házam, kertem, padom, álmom, vödröm)

E/2 –d (házad, kerted, padod, álmod, vödröd)

E/3 –a/-e, -ja/-je (háza, kertje, padja, álma, vödre)

T/1 –unk/-ünk (házunk, kertünk, padunk, álmunk, vödrünk)

T/2 –tok/-tek/-tök (házatok, kertetek, padotok, álmotok, vödrötök)

T/3 –uk/ük, -juk/-jük (házuk, kertjük, padjuk, álmuk, vödrük)

A birtokos személyjel/rag is főnévhez járuló toldalék. Leginkább birtokos szerkezetben, a birtokszói tagon fordul elő, két főnév egyszerű birtokviszonyára utal. Legfontosabb nyelvtani szerepe, hogy a birtokot kifejező szón utal a birtokos számára és személyére.

 

Kiemelő jel

-ik. Tipikusan melléknévre jellemző toldalék, közép- és felsőfokú melléknevekhez járul (pl.: szebbik, legszebbik). Az a funkciója, hogy a megnevezett tulajdonsággal rendelkező dolgok közül egyet kiemel, megkülönböztet, határozottá tesz.

Fokjel

-bb; leg- + -bb; legesleg- + -bb. A fokjel elsősorban minősítő melléknévhez járuló morféma. A fokjel megjelenése a melléknév jelentését a tulajdonság  mértékének tekintetében módosítja. Míg az alapfokú melléknév a tőmorféma jelentését viszonyítás nélkül nevezi meg, addig a fokozott melléknév ugyanezt viszonyított formában teszi.

 

15.

A névszói személyragozás I. – A birtokos személyragozás/jelezés

A birtokos személyrag/jel funkciója, hogy a birtokot kifejező szón utal a birtokos számára és személyére. Két birtokos ragozási paradigmánk van:

-          egy birtokra utaló

-          több birtokra utaló.

 

Egy birtokra utaló birtokos személyragozás/jelezés (ház, kert, pad, álom vödör)

E/1 –m (házam, kertem, padom, álmom, vödröm)

E/2 –d (házad, kerted, padod, álmod, vödröd)

E/3 –a/-e, -ja/-je (háza, kertje, padja, álma, vödre)

T/1 –unk/-ünk (házunk, kertünk, padunk, álmunk, vödrünk)

T/2 –tok/-tek/-tök (házatok, kertetek, padotok, álmotok, vödrötök)

T/3 –uk/ük, -juk/-jük (házuk, kertjük, padjuk, álmuk, vödrük)

 

Több birtokra utaló birtokos személyragozás/jelezés

Ezzel kapcsolatban 5 koncepció van, amiből 3-at elvethetünk, mert nem vezethetők végig a ragozási rendszeren. A két maradék koncepció:

 

Toldaléktömbös koncepció (ház, kert, pad, álom vödör):

E/1 –aim/-eim, -jaim/-jeim (házaim, kertjeim, padjaim, álmaim, vödreim)

E/2 –aid/-eid, -jaid/-jeid, -id (házaid, kertjeid, padjaid, álmaid, vödreid)

E/3 –ai/-ei, -jai/-jei, -i (házai, kertjei, padjai, álmai, vödrei)

T/1 –aink/-eink, -jaink/-jeink (házaink, kertjeink, padjaink, álmaink, vödreink)

T/2 –aitok/-eitek, -jaitok/-jeitek (házaitok, kertjeitek, padjaitok, álmaitok, vödreitek)

T/3 –aik/-eik, -jaik/-jeik (házaik, kertjeik, padjaik, álmaik, vödreik)

 

Mindegyik több birtokra utaló birtokos személyragban/jelben van egy –a/-e, -ja/-je elem. Ez nem egyenlő az E/3 sz. birtokos személyragfeltolt/galeria/jellel [egy szóalakon 2 különböző birtokszámra utaló rag/jel nem lehet!]

A toldaléktömbös koncepció az egész toldaléktömböt egyetlen, többfunkciós toldalékként kezeli, és több birtokra utaló birtokos személyragnak nevezi.

 

A birtoktöbbesítő jel alternánsával számoló felfogás (ház, kert, pad, álom vödör):

Itt megkülönböztetünk egy birtoktöbbesítő jelet és birtokos személyragot/jelet.

Az [i] invariáns birtoktöbbesítő jel variánsai: -i, -ai/-ei, -jai/-jei.

Ezt követi a birtokos személyrag/jel:

E/1 –m

E/2 –d

E/3 Æ

T/1 –nk

T/2 –tok/-tek

T/3 -k

 

16.

A névszói személyragozás II. – A főnévi igenév személyragozása; Az igei-igenévi ragozás. A határozószók személyragozása. A névmások és számnevek személyragozása.

Az eredetük szerint birtokos személyragok/jelek a nyelvtörténet során több szófajhoz is kapcsolódhattak (főnévi igenév, befejezett melléknévi igenév, határozószók, számnevek, névmások).

 

A főnévi igenév személyragozása

A főnévi igenév elvontan, személyhez nem kötötten fejez ki cselekvést. Ha a főnévi igenévben elvontan kifejezett cselekvést/történést/létezést személyhez akarjuk kötni, vagyis utalni akarunk a cselekvéshordozóra, akkor a főnévi igenevet el kell látnunk eredete szerint birtokos személyraggal.

 

(olvasni, kérni)

E/1 –m (olvasnom, kérnem)

E/2 –d (olvasnod, kérned)

E/3 –a/-e (olvasnia, kérnie)

T/1 –unk/-ünk (olvasnunk, kérnünk)

T/2 –tok/-tek/-tök (olvasnotok, kérnetek)

T/3 –uk/-ük (olvasniuk, kérniük)

 

Ebből is látható, hogy az eredetük szerint birtokos személyragok/jelek már funkciójukat és alakjukat is megváltoztatták a főnévi igenevekhez járulva. Funkciójukban már nem birtoklást fejeznek ki. Alakjukban E/3 és T/3 személyben nincs j-s változat. Ezért a főnévi igenév személyragjának is nevezhetjük őket.

Nem tekinthetjük viszont igei személyragnak, mert az igei személyrag közvetlenül utal a cselekvőre, ez viszont nem utal közvetlenül a cselekvéshordozóra, aminek az a következménye, hogy a főnévi igenév személyragozott alakja mellé nem tehetünk ki alanyesetben álló cselekvéshordozót.

Miért nehéz, és hogyan lehet felismerni a főnévi igenév személyragozott alakját? – A főnévi igenév személyragozott alakjában a –ni képző a ragozási sorból csak a 3. személyekben van teljes alakban jelen. A többi számban és személyben csak alternánsaiban.

Két felismerési próba:

  1. Nem tehető ki alany esetű cselekvéshordozó a főnévi igenév személyragozott alakja elé (pl.: én olvasnom).
  2. A főnévi igenév személyragozott alakja a mondatban csak bizonyos állítmányok mellett jelenhet meg (kell, lehet, szabad, illik, tetszik). Pl.:

(én) szed|n|em (kell)   [àfni. igenév]                 (én) szed|né|m (kell)   [à ige]

szed- abszolút, lexikai, relatíve szabad igető      szed- abszolút, lexikai, relatíve szabad igető

-n- a fni. igenév képzője                                     -né- feltételes mód jele

szedn- relatív, lexikai tő                                     szedné- relatív, szintaktikai tő

-em a fni. igenév személyragja, E/1 sz.               -m igei személyrag, E/1 sz., tárgyas ragozás

szednem zárt szóalak                                          szedném zárt szóalak

A melléknévi igenév befejezett alakjának személyragozása (igei-igenévi ragozás)

Ez a ragozás finnugor örökség. A magyar nyelvből a 17. századtól kezdve kiszorult. Két helyen őrződött meg:

-          Alanyos szószerkezetek (pl.: Ady írta vers).

-          Alanyos összetett szavak (pl.: madárlátta kenyér).

 

(elolvasott)

E/1 –m, (Az én elolvastam könyv). [el|olvas|t|am à t – bef. mni. igenév képzője, am – bef. mni. igenév személyragja]

E/2 –d, (A te elolvastad könyv).

E/3 –a/-e, (Az ő elolvasta könyv).

T/1 –uk/-ük, (A mi elolvastuk könyv).

T/2 –átok/-étek, (A ti elolvastátok könyv).

T/3 –ák/-ék, (Az ők elolvasták könyv).

 

 

Határozószók személyragozása (a személyes névmás kiegészült alakjainak létrejötte)

 

-          Alany esetnek megfelelő névmások: én, te, ő, mi, ti, ők.

-          Tárgyas esetnek megfelelő névmások: engem, téged, őt, minket, titeket, őket.

-          Birtokos esetnek megfelelő névmások: enyém, tied, övé, mienk, tietek, övék.

  • Több birtokra utaló: enyéim, tieid, övéi, mieink, tieitek, övéik.

 

A határozós esetnek megfelelő névmások nem alakultak ki. Ezért ezek a névmások kiegészüléssel jöttek létre a magyarban. Ezeknek is teljes ragozási soruk alakult ki.

 

-          Határozós esetek:

a)      határozórag (tőként viselkedve) + birtokos személyragok/jelek

pl.: vel + (e)m = velem

 

b)      névutó + birtokos személyrag/jel

pl.: alatt + (a)m = alattam, után + (a)m = utánam

 

 

Számnevek és névmások személyragozása

Az eredetük szerint birtokos személyragok/jelek a személy kategóriájával bővítik az adott szófaj jelentéskörét. Problémás a szófaji hovatartozás (pl.: hármukat).

Névmásokhoz elsősorban az –ik végűekhez járulhatnak (pl.: valamelyikünknek).

 

17.

A névszói viszonyragozás

A névszók ragjai:

-          Az alany ragja: Æ. Az alany kifejezésére szolgál (pl.: ház-Æ, gyerek-Æ).

-          A tárgy ragja: -t. A vele toldalékolt szót a mondat tárgyává teszi (pl.: házat, gyereket).

-          A birtokos jelző ragja: -nak/-nek. A vele toldalékolt szóalak szerepe a mondatban birtokos jelzői (pl.: háznak /a …/, gyereknek /a …/).

-          A határozóragok: pl. –ban/-ben, -kor, -n, -an/-en, -nál/-nél, stb. A velük lezárt szóalakok a mondat különféle határozói (pl.: házból, gyerekkel).

 

A főnév ragjai:

A főnévhez mind a négy fajta névszórag járulhat. Azok a ragok az esetragok, amelyek a főnév egyes és többes számához egyaránt kapcsolódhatnak. Számuk nehezen állapítható meg pontosan. A magyar főneveknek tehát van esetragozása. A magyarban legalább 17-18 eset van. Viszont az esetragozás nem olyan lezárt rendszer, mint például az igeragozásé, mert bizonytalan egyes toldalékok rag voltának megítélése, és a ragozás határait a névutózás is elmossa. A főbb esetragok a következők:

1. Alanyeset (nominativus)

-Æ

2. Tárgyeset (accusativus)

-t

3. Birtokos eset (genitivus)

-nak/-nek

4. Részes eset (dativus)

-nak/-nek

5. Bentlevés eset (inessivus)

-ban/-ben

6. Behelyezés eset (illativus)

-ba/-be

7. Kihelyezés eset (elativus)

-ból/-ből

8. Rajtalevés eset (superessivus)

-n, -on/-en/-ön

9. Ráhelyezés eset (sublativus)

-ra/-re

10. Lehelyezés eset (delativus)

-ról/-ről

11. Ottlevés eset (adessivus)

-nál/-nél

12. Közelítés eset (allativus)

-hoz/-hez/-höz

13. Távolítás eset (ablativus)

-tól/-től

14. Határeset (terminativus)

-ig

15. Mód- és állapoteset (essivus-formalis)

-ként

16. Eredményeset (translativus-factivus)

-vá/-vé

17. Eszköz- és társeset (instrumentalis-comitativus)

-val/-vel

18 Ok- és céleset (causalis-finalis)

-ért

19. Osztóeset (distributivus)

-nként

20. Együtteset (sociativus)

-stul/-stül

21. Állapoteset (essivus-modalis)

-ul/-ül

22. Módeset (formalis)

-képp, -képpen

23. Időeset (temporalis)

-kor

24. Ismétlődő időeset (distributiv-temporalis)

-nta/-nte

A melléknév és a számnév ragjai:

A magyarban van néhány tipikus mellék és számnévi rag. Ezek viszonyragok, nem igazán esetragok. A névmásoknak lényegében nincsenek saját ragjai. A ragozás szempontjából a névmások többnyire úgy viselkednek, mint a helyettesített szófajok.

 

1. Mód- vagy állapothatározói viszonyrag (modalis essivus)

Hogyan? Hányan?

-n, -an/-en/-on/-ön

2. Mód- vagy állapothatározói viszonyrag (modalis-essivus)

Hogyan? Miként?

-lag/-leg

3. Számhatározói viszonyrag (multiplicativus)

Hányszor?

-szor/-szer/-ször

 

18.

A deverbális verbumképzők

Gyakorító képzők:

-gat/-get

szólítgat, cserélget

A cselekvés tartóssága, huzamossága, folyamatossága.

-g

csattog

-ong/-eng/-öng

hajlong, terjeng, dülöng

-ász(ik)/-ész(ik)

kotorász(ik), legelész(ik)

-dogál/-degél/-dögél

fújdogál, mendegél, üldögél

-kol/-köl

horkol, prüszköl

-ikél

eszikél

-dokol/-dekel/-dököl

fuldokol, nyeldekel, tündököl

-l

kuruttyol

-oz(ik)/-ez(ik)/-öz(ik)

kiáltoz(ik), éledez(ik), öntöz(ik)

A cselekvés többszörisége, ismétlődése, elaprózottsága.

-ál

dobál

-kod/-ked/-köd

kapkod, lépked, röpköd

-gál/-gél

húzgál, nevetgél

-dal/-del

vagdal, tördel

-dos/-des/-dös

rugdos, nyeldes, röpdös

-doz(ik)/-dez(ik)/-döz(ik)

ámuldozik, töredezik, lődöz

Mozzanatos képzők:

-an/-en

csattan, szökken

Pillanatnyi cselekvés kifejezése.

-int

köhint

-ant/-ent

dobbant, tüsszent

-ít

csavarít

-amlik/-emlik

csuszamlik, gyülemlik

-ll

lövell

-d

lázad

Kezdő értelem kifejezése.

-od(ik)/-ed(ik)/-öd(ik)

kucorodik, heveredik, göngyölödik

-dul/-dül

kondul, rezdül

-dít

mozdít

Műveltető képzők:

-at/-et

írat, festet

A cselekvés tétetése, eszközlése.

-tat/-tet

Egyéb jelentésű, műveltető alakú képzők:

-at/-et

foszlat, feslet

A cselekvés okozása (hogy egy másik tényezővel történjék valami).

-tat/-tet

altat, gyönyörködtet

-aszt/-eszt

forraszt, éleszt

-t

serkent

-lal/-lel

hizlal, érlel

-ít

szakít

Cselekvő tartalom.

-al/-el

forral, növel

-ajt/-ejt

szakajt, veszejt

Szenvedő igék képzői:

-atik/-etik

bízatik, nézetik

A cselekvés elszenvedése.

-tatik/-tetik

kívánatik, megengedtetik

Visszaható igék képzői:

-ódik/-ődik

húzódik, ütődik

A cselekvés visszahat.

-kodik/-kedik/-ködik

ruházkodik, ereszkedik, fésülködik

-kódik/-kődik

rázkódik, veszkődik

-kozik/-kezik/-közik

szárítkozik, ígérkezik, törülközik

-ózik/-őzik

bezárkózik, vetkőzik

-ódzik/-ődzik

takaródzik, kérődzik

-ozik/-ezik/-özik

lemaradozik, ébredezik, öltözik

Egyéb jelentésű, visszaható alakú kézők:

-ódik/-ődik

csúfolódik, tegeződik

Kölcsönös cselekvés.

-kodik/-kedik/-ködik

dulakodik, verekedik, gyűlölködik,

-kozik/-kezik/-közik

vitatkozik, ölelkezik, ütközik

-kózik/-kőzik

birkózik, mérkőzik

-ó(d)zik/-ő(d)zik

csókoló(d)zik, kergető(d)zik

-ódik/-ődik

vágyódik, készülődik

Belső történés, ezzel egyszerre gyakorító, tartós vagy elaprózott tartalom.

-kodik/-kedik/-ködik

gondolkodik, epekedik, küszködik

-kozik/-kezik/-közik

csatlakozik, gyülekezik, megütközik

-ó(d)zik/-ő(d)zik

akaró(d)zik, kérő(d)zik

-ul/ül

borul, feszül

Kezdő vagy tartós árnyalatú visszaható tartalom.

Ható ige képzője:

-hat/-het

írhat / megszerezhet / kifakadhat / húzhatja (az igát) / láthatnám

Képes a cselekvésre. / Módjában áll, lehetősége van rá. / A cselekvés esetleges, valószínű megtörténése. / A cselekvés biztos bekövetkezése. / Szerény, udvarias kérés.

 

 

19.

A deverbális nomenképzők

 

 

Főnevek képzői

-ás/-és

futás, éneklés

Elvont cselekvés, történés.

-t

lét, tét

-aj/-ej

zsivaj, zörej

-alom/-elem

lakodalom, késedelem

-ság/-ség

tanultság, sietség

-at/-et

fordulat, kímélet

-hatnék/-hetnék

játszhatnék, mehetnék

-at/-et

mondat, ítélet

Cselekvés, történés eredménye, tárgya.

-ás/-és

újítás, vetés

-dalom/-delem

birodalom, jövedelem

-ság/-ség

válság, nyereség

-mány/-mény

gyártmány, festmény

-vány/-vény

ásvány, szökevény

-ék

teríték

-dék, -adék

szándék, váladék

-lék/-alék/-elék

moslék, adalék, töltelék

-ték

nyomaték

-omás

látomás

-tyú/-tyű

dugattyú, billentyű

Cselekvés eszköze

-óka/-őke

szívóka, nézőke

-ány/-ény

nyitány

-al/-el

lepel

-ál/-él

kötél

-asz/-esz

támasz, eresz

-ó/-ő

ásó, véső

-ó/-ő

igazgató, szerző

Cselekvő vagy a cselekvés helye.

-da/-de

járda, kötöde

-ár/-ér

hordár, tündér

Melléknevek képzői:

-ós/-ős

rágós, csípős

A cselekvés jellegzetes, állandó tulajdonsága.

-ákony/-ékony

hajlékony, érzékeny

-atag/-eteg

hervatag, csüggeteg

-i

játszi, zsugori

-ánk/-énk

falánk, félénk

-ag/-eg

hallgatag, reszketeg

-a/-e

pisla, lenge

Tagadó, vagy fosztóképzők:

-tlan/-tlen

ártatlan, tehetetlen

Cselekvést nem végző.

-atlan/-etlen

váratlan, véletlen

-talan/-telen

nyugtalan, védtelen

-hatatlan/-hetetlen

használhatatlan, érthetetlen

-ható/-hető

fogható, nézhető

A cselekvés rajta végrehajtható, illetőleg elszenvedi azt.

 

Asztali nézet