A morfológia a nyelvtudománynak az az ága, amely a szó szerkezeti felépítésével foglalkozik. Magában foglalja a szóelemek (morfémák) általános kérdéseit, a szóelemek kapcsolódását, kombinációit; a jelezési, ragozási rendszereket (paradigmasorokat); a szóalkotási módokat.
A morfológia egyik sajátos ága a morfofonológia – a morfológia és a fonológia határtudománya. A szóelemek változatainak, a tőváltozatoknak, kötőhangzó-előhangzó problémának a vizsgálatával foglalkozik.
Az alaktan szoros kapcsolatban van a hangtannal. A hangtan segédtudománya az alaktannak (pl. rövid-hosszú magánhangzó-párok realizálódása a tőbelsei időtartamot váltakoztató töveknél).
Kapcsolatban áll még az alaktan a jelentéstannal is (a szó jelentés-struktúrája pl. megváltoztathatja a toldalékolhatóságot is. à pl.: Hevesen lakom. – Hevesben lakom., Erdőn dolgozik. – Erdőben dolgozik).
A mondattan is segédtudománya az alaktannak. Ez a legszorosabb, majdnem elválaszthatatlan tudományközi kapcsolata. Maga a morfémaszerkezet mutatja, kijelöli a mondatbeli szerepet (pl.: könyvet – tárgy). Az ún. grammatikai homonímák a mondatban válnak egyértelművé (pl.: Katinak a sapkája. /birtokos jelző, lativusi használat/; Katinak adom. /részes határozó, genitivusi használat/).
Az alaktani kutatások az óind, görög népeknél kezdődtek, de a 19. században lendültek fel igazán:
- Bopp
-
|
Humboldt
- Schlegel
- Saussure
- Bloomfield à Kötött és szabad morfémák.
A morfémaszint a fonémaszint és a lexémaszint között elhelyezkedő szint. Központi eleme a morféma (szóelem). A morfémaszint fonémaszinttől való különbsége az, hogy a morfémák már önálló jelentéssel bíró nyelvi elemek, szemben a morfémákkal, amelyeknek csak jelentés megkülönböztető szerepe van.
A fonéma- és morfémaszint közti átmenetet biztosítják az ún. kötőhangzók és azok a fonémák, amelyek morfémaként is funkcionálhatnak (pl. ha a k a többes szám jele, az ó a folyamatos melléknévi igenév képzője, stb).
Definíciók
A morféma további, jelentéssel bíró egységekre már nem bontható. A legkisebb, jelentéssel bíró nyelvi egység; a legkisebb nyelvi jel (minimális egység). A morfémák valamely szóalaktól elvonatkoztatva, önállóan is élnek a nyelvben, és más morfémákkal is kapcsolatba léphetnek.
A morféma konvencionális hangalak és konvencionális jelentés konvencionális együttese (à nem minden hangsorból lesz valamely nyelvben morféma, csak azokból a hangkapcsolatokból, amelyeket a nyelvet beszélő közösség elfogad annak).
Deme László: A morféma nyelvi jel, az a minimális nyelvi egység, amelyben a társadalmilag kötött hangalak és társadalmilag kialakított jelentés úgy társul, hogy bármelyikük képes felidézni a másikat és ezen keresztül utalni a valóságnak arra az elemére, amelyre a morféma (mint nyelvi jel) vonatkozik.
Morfémák osztályozása
1.) Funkció szerint
- Tőmorfémák (fő szóelemek)
Önálló fogalmi jelentésűek, valamely szóalak jelentésének magvát hordozzák. Ritkábban lehetnek modális/pragmatikai jelentésűek (pl.: indulatszavak).
- Toldalékmorfémák (mellék szóelemek, formánsok v. affixumok)
Általában viszonyító jelentésük van (nagyon ritkán lexikai jelentésük is lehet /pl.: mint/). Csoportosításuk aszerint történik, hogy hogyan/hol helyezkednek el a tőmorfémákhoz képest:
[Affixumszerű eljárás a reduplikáció. /pl.: iro à iroiro (japán, többes szám); tafuta à tafutatafuta (maláj, fokozás); meg-megáll/]
2.) A paradigmarendszerben elfoglalt hely szerint
- Elsődleges morfémák (materiális v. testes morfémák)
- Másodlagos morfémák (nem materiális v. testetlen morfémák)
à Zérómorfémák
„Ez az, ami van, de nincs.” /P. Lakatos Ilona J/ à Olyan morféma, melynek nincs hangalakja/hangteste, de van funkciója/jelentése. Kikövetkeztetett érték.
[Pl.: Ő olvas + Æ + Æ + Æ ]
|
Abszolút zérómorfémák igealakokon:
- jelen idő jele
- kijelentő mód jele
- E/3 sz. alanyi ragozású igei személyrag
- E/2 sz. tárgyas ragozású, felszólító módú igealakon a felszólító mód jele
[Pl.: ír|d, vár|d à a d igei személyrag. NEM felszólító mód jele - az itt Æ morféma.
ír|j|ad, vár|j|ad à itt nincs zéró fokon egyik sem.
A csupán v-s és az sz-es v-s töveknél kettőződik és hosszú az igei személyrag:
sző|dd à a dd igei személyrag].
- E/2 sz. alanyi ragozású, felszólító módú, rövidebb igealakon az igei személyrag
[Pl.: ír|j, vár|j à a j a felszólító mód jele. NEM igei személyrag – az itt Æ morféma.
ír|j|ál, vár|j|ál à itt nincs zéró fokon egyik sem].
Abszolút zérómorfémák névszóalakokon:
- egyes szám
- alanyeset
- alapfok (mellékneveknél)
A névszóknál relatív zérómorfémák is előfordulnak, ami azt jelenti, hogy elsődleges, illetve másodlagos morfémával is kifejezhetünk bizonyos dolgokat.
Relatív zérómorfémák:
à A tárgy ragja:
- 1. és 2. személynek megfelelő személyes névmás tárgyesetében (pl.: engem – engemet)
- 1. és 2. személyű visszaható névmás tárgyesetében (pl.: magam, magamat)
- 1. és 2. személyű birtokos személyragos/jeles alakoknál tárgyesetben (pl.: kalapom, kalapomat)
à A birtokos jelző ragja (pl.: Pista könyve. – Pistának a könyve).
3.) Alak és jelentés szerinti csoportosítás
Deme László felosztása:
- Szabad morfémák: Önálló alak, önálló jelentés. Önmagában is előfordulhat a beszédben. à Szótári alakok.
- Félszabad morfémák: Önálló alak, járulékos jelentés. à Viszonyszók, igekötők, névutók, segédigenevek.
- Kötött morfémák: Mindig csak egy másik morfémával fordulhatnak elő.
A felosztás problémája, hogy nem számol a zérómorfémával. A szabad morféma a flektáló nyelvekre jellemző. A magyarban, mint agglutináló nyelvben ahhoz, hogy valamely morféma mondatba kerüljön, fel kell vennie valamilyen toldalékot, ha máshogy nem, zéró fokon. A szabad morféma kérdését ezért a MGr. árnyaltabban tárgyalja, mint Deme. Beszél olyanról, hogy:
- Szükségszerűen szabad morfémák: Olyan lexémák, amelyek egyáltalán nem toldalékolhatók, nem is vesznek részt a szóképzésben (pl.: viszonyszók, partikulák).
- Potenciálisan szabad morfémák: Általában nem kell, hogy felvegyenek ahhoz, hogy mondatba kerüljenek, de bizonyos esetekben toldalékolhatók (pl.: határozószók).
- Relatíve szabad morfémák: Ahhoz, hogy mondatba kerüljenek, betölthessenek mondatrész szerepet, valamilyen toldalékmorfémát kell felvenniük (elsődleges v. zéró fokon). A igék és névszók tartoznak ide.
A morfémaalternáció a morféma alakváltozataival (alternáns, allomorf, morf) foglalkozik. A magyar nyelvben a morfémák változatokban élnek. Az alternáció alapfeltétele az alapvető alaki hasonlóság és részleges alaki különbség. Az alternáció tagjait az köti egymáshoz, hogy az egymással váltakozó formáknak alapvetően azonos a jelentésük és a funkciójuk.
A nemzetközi nyelvtudományban megkülönböztetnek funkciós és funkciótlan alternációt. A funkciós alternáció inkább a flektáló nyelvekre jellemző. Ez azt jelenti, hogy az alakváltozatoknak lehet jelentésbeli és funkcióbeli különbsége is. Esetleg a feltételes mód jele lehet ilyen a magyarban (alanyi ragozás: -na/-ne, tárgyas ragozás: -ná/-né).
A magyarra a funkciótlan alternáció jellemző. Az alakváltozatokhoz nem társul jelentésbeli vagy grammatikai különbség (esetleg stilisztikai v. nyelvrétegbeli). A funkciótlan alternációnak két típusa van:
- Szabad alternáció: Az alakváltozatok bármilyen helyzetben felcserélhetők egymással (pl.: zsemle – zsömle, -zik - -dzik képzők).
- Kötött alternáció: A magyarra ez a jellemző. Ez azt jelenti, hogy bizonyos helyzetben csak az egyik, bizonyos helyzetben csak a másik változatot használhatjuk.
A MGr. beszél még morfofonológiai meghatározottságú alternációról, melynek az az értelme, hogy az alakváltozatok egymásból levezethetők, látható bennük a részleges alaki különbség (pl.: -ban/-ben, -ság/-ség).
A MGr. megkülönböztet még morfológiai meghatározottságú alternációt is. Itt az alakváltozatok kevésbé vezethetők le egymásból. Pl.:
- Többalakú igetövek: van à van-, vagy-, val-, vol-; megy à megy-, men-, me-, mé-.
- A felszólító mód jele: [J]
Ennek az invariáns j-nek konkrét alternánsai vannak:
A toldalékmorfémáknak (mellék szóelemek, formánsok v. affixumok) általában viszonyító jelentésük van (nagyon ritkán lexikai jelentésük is lehet /pl.: mint/). Csoportosításuk a tőmorfémához viszonyított helyzet alapján:
[Affixumszerű eljárás a reduplikáció. /pl.: iro à iroiro (japán, többes szám); tafuta à tafutatafuta (maláj, fokozás); meg-megáll/]
A grammatikai viszonysíkok kialakításának a magyarban alapvetően kétféle megoldása van:
- Analitikus (körülíró, szételemző) szerkesztésmód: Ha a viszonyítás eszköze egy lexéma. A lexémák morféma funkciójú viszonyszók, melyek egy fogalomszóval alkotnak ún. morfológiai típusú szerkezetet. Tipikusan ilyen pl. a névutós szerkezet (pl.: asztal alatt), mely funkcionálisan egy szóalaknak felel meg.
- Szintetikus (összerakó, sűrítő) szerkesztésmód: A viszonyítást affixumokkal fejezzük ki. A viszonyítás legjellegzetesebb eszközei az affixumok, és nem a lexémák a nyelvek nagy részében.
A szintetikus morfémaszerkezetnek a tő a magva. Az abszolút tő morfológiailag tagolhatatlan, tehát a szóalaknak az az eleme, amelyet már minden toldaléktól megfosztottunk. A relatív tő az a tő, amely még tagolható, amelyről még leválasztható toldalék.
A morfémaszerkezetekben (a szintetikus, azaz szóalakon belül megvalósuló szerkezetekben) a morfémák kapcsolódási sorrendje szorosan kötött. Az általános szabály a magyarban: (prefixum) + tő + szuffixum(ok). Ha több szuffixum fordul elő egy szóalakban, akkor a sorrend a következő: képző + jel + rag.
Két vagy több tő előfordulhat egy morfémaszerkezetben – ezek az összetett szavak. Két vagy több képző is megjelenhet ugyanabban a morfémaszerkezetben. A jeleknél és ragoknál a zéró morfémára nem vagyunk tekintettel, és így két vagy több jel megjelenhet egy névszói morfémaszerkezetben, az ige esetében azonban csak egyetlen jel lehet testes, a ragmorfémák pedig nyilvánvalóan soha nem társulhatnak egymással.
A magyar grammatikák már régóta hagyományosan háromféle toldalékmorfémát különböztetnek meg: képzőt, jelet és ragot. A toldalékmorféma-típusok elkülönítése azonban nem könnyű. A toldalékmorfémák merev elhatárolása lehetetlen. Vannak kétarcú toldalékmorfémáink is, ezért a legésszerűbb többféle kritériummal jellemezni a toldalékmorfémákat, amelyekből a legtisztább esetekre mindegyik igaz, a határesetekre pedig csak néhány. Eszerint:
1.) Képzők (derivációs morfémák)
- Új szót hoz létre.
- Nem kötelező elem, hiánya miatt nem veszünk fel Æ morfémát.
- Legbelsőbb helyzetű (a tő után következik).
- Más kötött morféma állhat utána.
- Általában megtűr maga mellett más képzőt is.
- Jellemzően állhat utána jel és rag.
- Megváltoztatja a szintaktikai környezetet, azaz a szó bővítési lehetőségeit.
- Több szóosztály töveihez is járulhatnak.
2.) Jelek, ragok (inflexiós morfémák)
- Grammatikai jelentést hordoznak.
- A szófajkategória minden eleméhez hozzátehetők.
- Nem változtatják meg a szó szófaját.
- Nem változtatják meg a szó grammatikai környezetét, azaz a bővítési lehetőségeit.
- Egy szóosztály töveire korlátozódik a megjelenésük, tehát vagy csak igéhez, vagy csak névszóhoz járulhatnak.
A jel
- Belső helyet foglal el (tő vagy képző után következik).
- Megtűr maga mellett más jeleket (de szófajonként meghatározott módon).
- Lehet kötelező, de tetszőleges elem is.
- Szóalakzáró elem. Más toldalék nem követheti.
- Csak egy lehet belőle.
- Kötelező elem az igénél és a főnévnél is. Hiánya esetén Æ morfémát veszünk fel.
- Egyrészt morfológiailag jelölnek szintaktikai viszonyokat, másrészt az egyeztetésben van szerepük.
A szóelemek egymáshoz kapcsolódásánál a magyarban megjelenhetnek bizonyos magánhangzók. Ezek a kérdéses magánhangzók nem lehetnek felső nyelvállásúak és hosszúak. Hovatartozásukról háromféle felfogás alakult ki:
- Tővéghangzós felfogás
Diakrón szemléletet tükröz, ezért leíró szempontból nem is használható, ellentmond a nyelvérzékünknek. Alapja, hogy a magyar szavak a 12. század végéig magánhangzóra végződtek. Ezeket nevezték tővéghangzóknak, melyek lekoptak, vagy egyéb módosuláson mentek át.
Az alapszókincsbe tartozó szavainknál ezek a kérdéses magánhangzók valóban az eredeti tővéghangzók nyomait őrizhetik. Idegen eredetű, illetve később keletkezett szavainkban azonban nem tételezzük fel a tővéghangzót, és a kérdéses magánhangzó ezeknél is megjelenik. Ennek az elméletnek itt az ellentmondása.
- Kötőhangzós felfogás
Általános iskolában ezt alkalmazzák. Ez a felfogás a kérdéses magánhangzót úgy kezeli, mintha önálló elem (morféma) lenne. De a morfémának önálló jelentése vagy funkciója van, ami erre a magánhangzóra nem igaz. Ejtéskönnyítő szerepe van, jól formálttá teszi a szóalakot, nem mindig szükségszerű ugyanakkor a jelenléte. Önállótlanságát mutatja, hogy hangszíne általában a szóalak függvénye (illeszkedési törvény).
Bizonyos esetekben azonban mégis funkciót kaphat. Alkalmas lehet szófajmegkülönböztetésre (pl.: havasok – fn., havasak – mn.; vörösek – fn., vörösök – mn.). Szolgálhatja a főnév bizonyos alcsoportjainak megkülönböztetését (pl.: Fakanált – tulajdonnév, fakanalat – köznév).
Grammatikai funkciója, hogy E/2 személy tárgyas ragozásban a mód megkülönböztetését szolgálja. Időnként tehát funkcióval jelentkezik, ezért van, aki álmorfémának tekinti.
- Előhangzós felfogás
A MGr. egyértelműen ezt használja. A kérdéses magánhangzót a toldalékokhoz kapcsolja. Ez a felfogás leíró szempontból is alkalmazható, ugyanakkor megfelel a nyelvtörténeti folyamatoknak is. Több esetben ez a kérdéses magánhangzó már a toldalék szerves részévé vált (pl.: -on/-en/-ön). A helyesírás is ezt támasztja alá (pl.: MÁV-ot). Az előhangzós koncepció esetében megnő a toldalékmorfémák alakváltozatainak (alternánsainak) száma.
Az igetövek lehetnek egyalakúak és többalakúak. A magyar igetöveknek kb. 85%-a egyalakú, egyváltozatú, és csak 15%-a tartozik valamilyen többalakú, többváltozatú tőtípusba.
Az egyalakú igetövek sajátossága, hogy bármilyen hozzájuk kapcsolódó toldalék előtt változatlanok. Mind mássalhangzóra végződnek.
[pl.: ír, mond, bánt, stb.]
Szótári tövük utolsó szótagbeli magánhangzója rövidebb tőalakjukból hiányzik, ezért alakváltozatuk mássalhangzó-torlódásra végződik. Kb. 300 ige tartozik ide, közöttük sok a képzett szó.
Az ikes igéknél gyakori a hangzóhiányos (torlódásos) tőváltozat. Ez van –ik ragos szótári alakjukban is. Az iktelen igék alakváltozatai és származékai gyakrabban alakulnak ki a szótári tőből.
[pl.: zörög, zörg-; ugrik, ugor-]
- Csupán v-s tövek
6 igénk tartozik ide: sző, nő, fő, lő, ró, rí igék tartoznak ide. Csak ezek az igéink végződnek magánhangzóra. Az idetartozó igéinknek két tőváltozata van. A szótári tő egytagú, hosszú magánhangzós végű (sző), a melléktő rövid magánhangzójú és v-re végződik (szöv-).
Ezekben a tövekben a v hiátustöltő eredetű. Régen több ige tartozott ide: szí(v), hí(v), ví(v), fú(j), bú(j). De itt a hiátustöltő a szótő részévé lett, a szavak egyalakúvá váltak.
Ezeknek az igéknek egy j-vel írjuk a felszólító módját (lőjed, nőjed, szőjed). E/2 személy, felszólító mód, tárgyas ragozásban a felszólító mód jele zéró fokon van, és a szó végén lévő –dd az igei személyrag (lődd, nődd, sződd).
- Sz-es v-s tövek
7 igénk tartozik ide: lesz, tesz, vesz, hisz, visz, eszik, iszik. Ezeknek az igéknek négy tőváltozatuk van. A szótári alak, illetve az ikeseknél a szótári tő sz-re végződik, ezenkívül van v-s változatuk, és legtöbbjüknek még két, magánhangzóra végződő, mindkét említett mássalhangzót nélkülöző melléktövük. (vesz à vesz-, vev-, ve-, vé-).
Ezeknél az igéknél a felszólító mód jele a gy, a hisz-nél pedig a ggy (egyél, higgy). A főnévi igenév képzőjében és a feltételes mód jelében pedig duplán van jelen, tehát itt –nni az főnévi igenév képzője és –nna/–nne, -nná/-nné a feltételes mód jele (enni; enne, enné).
- Sz-es, d-s és v-s tövek
13 ikes ige tartozik ide. Két csoportra szokták osztani:
Sz-et d-vel váltakoztató tövek
Ide mai adataink alapján 20 ige tartozik (pl. öregszik, gazdagszik, betegszik). Ezeknek a töveknek 2 alakjuk van és csak abban különböznek az sz-es, d-s és v-s dicsekszik-típustól, hogy nincs v-s változatuk. A két változat közül tehát az egyik sz-re, a másik d-re végződik (öregszik, öregedik).
Három ige tartozik ide: jön, megy, van. Egyetlen közös sajátságuk, hogy van n-es tőváltozatuk is, ezenkívül azonban még mindegyiknek vannak más jellegű tövei is. A van tőalakjai a van-, vagy-, vol-, val-. A megy tőalakjai a megy-, men-, me-, mé-. A jön tőalakjai a jön-, jöv-, jö-. A jön ige érdekessége, hogy csak ennél az igénél -jj a felszólító mód
Az egyalakú névszótövek jellemző sajátossága, hogy minden toldalék előtt változatlan az alakjuk. A névszók 70%-a ebbe a csoportba tartozik. Vannak köztük mássalhangzós és magánhangzós végűek. A mássalhangzós végűek egy sajátságos alcsoportját alkotják a h-ra végződő tövek. Ezek csak írásmódjukat tekintve változatlan tövűek, mert hagyományos kiejtés szerint a szó végén nem ejtjük a h-t.
Magánhangzóra végződő névszótövek
Ide tartozik minden –a és –e végű névszótő (a névszótövek kb. 25%-a). Ezeknek két tőváltozatuk van, a szótári tő utolsó magánhangzója helyén a melléktőben a megfelelő hosszú magánhangzó mutatkozik (pl.: fa à fa-, fá-; barna à barna-, barná-).
Csak néhány –ú, -ű végű főnév és melléknév tartozik ide (borjú, fiú, gyapjú, varjú, ifjú, hosszú, könnyű, lassú, szörnyű). Jellemző sajátságuk, hogy a szótári alak végső magánhangzója bizonyos toldalékok előtt hiányzik. Így két tőváltozatuk él (borjú à borjú-, borj-).
A szótári alak végső hangja ó vagy ő és ez a melléktőben a vagy e hanggal váltakozik. Így itt is két tőváltozat van (ajtó à ajtó-, ajta-; mező à mező-, meze-).
- Változatlan tőhangzós tövek
Csak a mű és a bő szavak tartoznak ide. Jellemzőjük, hogy hosszú magánhangzós szótári alakjukkal egy, ugyancsak ezt a hosszú magánhangzót is mutató, de még egy v hanggal bővült melléktő áll szemben. Két tőváltozat alakult ki (mű à mű-, műv-).
- Időtartam-váltakoztató tövek
Ide csak néhány főnév sorolható (ló, kő, tő, cső, szú, fű, nyű, lé). Jellemző tulajdonságuk, hogy a főtő végső magánhangzója helyén a v-s melléktőben a megfelelő rövid magánhangzó szerepel. Így itt is két tőváltozat van (ló à ló-, lov-).
- Hangszint és időtartamot váltakoztató tövek
A hó, tó és a szó névszók tartoznak ide. Jellemzőjük, hogy az előző csoporttól eltérően a melléktő hangzója a főtőéhez viszonyítva nem csak időtartamában, hanem hangszínében is különbözik. Az ó a-val váltakozik. Így itt is két tőváltozat alakult ki (hó à hó-, hav-).
- Véghangzóhiányos tövek
A daru, falu, odú és a tetű főnevek tartoznak ide. Szótári alakjuk végső magánhangzója a v-s melléktőből hiányzik. Itt is két tőváltozat van (falu à falu-, falv-).
Pl.: anya, apa, fekete, barna, lélek, három, jó, még, szép, bíró.
Mássalhangzóra végződő névszótövek
Kb. 210 tő tartozik ide [pl.: bokor, köröm, szerelem]. Két tőváltozatuk van. Szótári tövük utolsó szótagbeli magánhangzója a melléktőből hiányzik, tehát az utóbbi mássalhangzó-torlódásra végződik (bokor à bokor-, bokr-).
Három olyan főnév is tartozik ide, amelynek torlódásos töve a szótári alakhoz viszonyítva már a tárgyalt különbségen kívül hangátvetést is mutat. Ezek a kehely, pehely és teher szavak (kehely à kehely-, kelyh-).
Ide több mint 70 szó tartozik [pl.: kéz, híd, kút, tűz, madár]. Ezeknek is két tőváltozatuk van. A két tőváltozat közül a szótári alak hosszú magánhangzós, a melléktőben rövid a magánhangzó (kéz à kéz-, kez-)
A mód az igén morfológiailag jelölt kategória, melynek funkciója az egész mondat tartalmával kapcsolatban van, s alapvető szerepet tölt be a nyelv modális rendszerében, a modalitás kifejezésében. A mód nem univerzális kategória, a modalitás viszont igen. A magyarban három igemódot különböztetünk meg: kijelentő, feltételes és felszólító módot.
Kijelentő mód (indicativus)
Használata a felszólító és az óhajtó mondat kivételével minden mondatfajtában lehetséges. Elsődlegesen a kijelentő mondatra jellemző, ahol csak kijelentő és feltételes módú igealak szerepelhet. A kijelentő mód mellékmondatbeli előfordulását semmilyen szintaktikai kategória nem korlátozza. A kijelentő mód jele Æ morféma.
Feltételes mód (conditionalis)
Használata mindig modális jellegű, mivel a feltételes mód jelét tartalmazó ige nem tényt közöl, csak lehetséges cselekvésre/állapotra/történésre vonatkozik. Jellemzően óhajtó mondatban fordul elő, ennek kötelező eleme, de más mondatfajtákban is szerepelhet. A mellékmondatbeli feltételes mód nem túl gyakori a nyelvhasználatban, de mintha kötőszó után kötelező; azonban az esetek jelentős részében kijelentő móddal szabadon váltakozhat.
Jele a –na/-ne/-ná/-né. Múlt időben a feltételes mód jelölése már csak analitikusan valósulhat meg, ahol a mód jelét a vol- igetőhöz csatoljuk, melynek egyetlen szerepe, hogy feltételes mód szerepét felvegye. Múlt időben tehát a volna igei segédszó jelöli a feltételes módot.
Felszólító mód (imperativus)
Használata kötelező a felszólító mondatokban, melyek a világ egy lehetséges állapotának létrehozására irányulnak. Más mondatfajtákban is előfordul, azonban ott már csak kiegészítő értékként képviselve ugyanezt a jelentést.
Jele a –j. Ez az invariáns elem azonban alternációkban él:
Az igeidő az idő fogalmával összefüggő grammatikai kategória. Igeragozásunkban a jelen, a múlt és a jövő idő kategóriáját tudjuk megkülönböztetni. A múlt idejű esemény megelőzi, a jövő idejű követi a beszédidőt, a jelen pedig egybeesik vele, vagy tartalmazza azt.
Múlt idő
Ma már nem beszélhetünk a múlt idők rendszeréről, mivel csupán a teljes múlt időt használjuk, amit az –t/-tt jel jelöl.
Jelen idő
A magyarban egyetlen jelen időt tartunk számon, amely tehát egybeesik a mindenkori beszédidővel, vagy tartalmazza azt. Jelen időt használunk általános érvényűnek tartott kijelentésekben vagy gyakran ismétlődő események jelölésére.
Jelöletlen, azaz Æ morfémával jelölt idő, így ellentétben áll a t-vel jelölt múlt idővel. Ezt kiemelve a jelen és múlt időt tekinthetjük csak grammatikai kategóriáknak.
Jövő idő
A jövő, mint időviszony kifejezése ti. csak körülíró, de még morfológiai természetű szerkezettel (pl.: el fogok menni), szintagmával (pl.: holnap megyek), illetve a jelen idejű alakkal (pl.: Megyek, iszom egy kis vizet.) történik. Bár a körülírásos igealakokhoz több szempontból hasonlít, mégis alapvetően eltér a határozói igenévi alak + van szerkezetrendszer (pl.: meg van írva).
A jövő időnek szoros értelemben vett önálló morfológiai jelölője nincs. A fog + -ni morfológiai természetű, körülíró szerkezetet tekinthetjük egyedül a jövő idejű paradigma részének.
A magyarban két teljes igeragozási sor van. A személyragok különbsége alaki és funkcionális különbség, mert az alanyi ragozás személyragjai kétfunkciósak (az alany számára és személyére utalnak), a tárgyas ragozás személyragjai háromfunkciósak (az alany számán és személyén kívül a harmadik személyű határozott tárgyra is utalnak).
Az elnevezés kérdése: A MGr. az alanyi ragozást általános ragozásnak, a tárgyas ragozást határozott ragozásnak (később határozott tárgyas ragozásnak) nevezi.
A korábbi alanyi ragozás elnevezés azt sugallja, mintha az ebben a ragozásban álló igealak után semmilyen tárgy nem állhatna. Ez nem igaz, mert az általános ragozásban álló igealak után is állhat tárgy, de csak határozatlan.
A tárgyas ragozás elnevezés pedig azt sugallta, mintha az ilyen ragozásban álló igealak után bármilyen tárgy állhatna, pedig csak határozott tárgy állhat.
Általános ragozása minden igének lehet. Határozott viszont csak a tranzitív (tárgyas) igéknek lehet).
Általános ragozás, kijelentő mód, jelen idő (alapragozás) [vár, kér, olvas]
E/1 –k (várok, kérek, olvasok)
E/2 –sz/(-l) [à -s, -sz, -z végű igéknél] (vársz, kérsz, olvasol)
E/3 Æ (vár, kér, olvas)
T/1 –unk/-ünk (várunk, kérünk, olvasunk)
T/2 –tok/-tek/-tök (vártok, kértek, olvastok)
T/3 –nak/-nek (várnak, kérnek, olvasnak)
Eltérések ettől az alapragozástól
E/1, múlt idő: -m (vártam, kértem, olvastam)
E/2, múlt idő/felszólító mód: -ál/-él (vártál, kértél, olvastál; várjál, kérjél, olvassál)
E/3, felszólító mód: -on/-en/-ön (várjon, kérjen, olvasson)
T/1, feltételes mód: -nk (várnánk, kérnénk, olvasnánk)
T/2, múlt idő/felszólító mód: -atok/-etek (vártatok, kértetek, olvastatok; várjatok, kérjetek, olvassatok)
T/3, múlt idő: -ak/-ek (vártak, kértek, olvastak)
Tárgyas ragozás, kijelentő mód, jelen idő (alapragozás) [vár, kér olvas]
E/1 -m (várom, kérem, olvasom)
E/2 -d (várod, kéred, olvasod)
E/3 –ja/-i (várja, kéri, olvassa)
T/1 –juk/-jük (várjuk, kérjük, olvassuk)
T/2 –játok/-itek (várjátok, kéritek, olvassátok)
T/3 –ják/-ik (várják, kérik, olvassák)
Eltérések ettől az alapragozástól
E/3, múlt idő/felszólító mód: -a/-e (várta, kérte, olvasta; várja, kérje, olvassa); feltételes mód: -ná/-né (várná, kérné, olvasná)
T/1, múlt idő/felszólító mód: -uk/-ük (vártuk, kértük, olvastuk; várjuk, kérjük, olvassuk)
T/2, múlt idő/felszólító mód: -átok/-étek (vártátok, kértétek, olvastátok; várjátok, kérjétek, olvassátok)
T/3, múlt idő/felszólító mód: -ák/-ék (várták, kérték, olvasták; várják, kérjék, olvassák)
[E/3, T/1, T/2, T/3 személyben csak az alapragozásban van j a személyragokban.]
A többes szám jelei
Általános jele a –k, valamint az –i (-ai/-ei, -jai/-jei), de ez utóbbi speciális, mivel csak birtokviszonyban, birtokjeles vagy birtokos személyjeles főnéven fordulhat elő. A birtoktöbbesítő jel a birtokjel után, illetve a birtokos személyjel előtt áll.
Az általános –k többesjel is elsősorban főnéven jelenik meg, hiánya esetén zéró morfémát veszünk fel, vagyis az egyes szám Æ jelével áll szemben (ember – emberek). Melléknéven is előfordulhat állítmányi helyzetben, vagy értelmezői helyzetben (pl.: az emberek feledékenyek; a gombok, a szépek).
A főnevek többes száma az egyes számú alakkal szemben a megnevezett dolog többségére utal, ez a többség azonban nincs számszerűen meghatározva. A többesjel általában minden főnévhez járulhat, de vannak olyan főneveink is, amelyeknek nincs többes számú alakjuk (pl.: gondolkodás, jóság, világ, földkerekség + tulajdonnevek).
A szakirodalomban a fenti két, általánosan névszói többesjelként számon tartott morféma mellett felmerül egy harmadik, ún. heterogén többséget kifejező többesjel is, mégpedig az –ék toldalék (pl.: Pistáék). Ez a személyt jelentő főnevekhez járuló szóelem a korábbi nyelvtanokban képzőnek minősül, mert a jelekénél nagyobb jelentésmódosító szerepe van.
Birtokjel
-é. Birtokviszonyra utaló, főnévhez járuló jel, a birtokjeles szóalak jelentése egy birtokos szerkezet (szintagma) jelentésével egyenértékű, a birtokos jelzős szerkezet reduplikációjaként jön létre. A birtokjeles főnév utal a birtokosra és a birtokra is, de természetesen csak egy jeltárgya van (a diák könyve – a diáké). Többes számban az –i birtoktöbbesítő jel jelöli rajta a birtok többségét (a könyvek a gyerekekéi).
Birtokos személyjel
E/1 –m (házam, kertem, padom, álmom, vödröm)
E/2 –d (házad, kerted, padod, álmod, vödröd)
E/3 –a/-e, -ja/-je (háza, kertje, padja, álma, vödre)
T/1 –unk/-ünk (házunk, kertünk, padunk, álmunk, vödrünk)
T/2 –tok/-tek/-tök (házatok, kertetek, padotok, álmotok, vödrötök)
T/3 –uk/ük, -juk/-jük (házuk, kertjük, padjuk, álmuk, vödrük)
A birtokos személyjel/rag is főnévhez járuló toldalék. Leginkább birtokos szerkezetben, a birtokszói tagon fordul elő, két főnév egyszerű birtokviszonyára utal. Legfontosabb nyelvtani szerepe, hogy a birtokot kifejező szón utal a birtokos számára és személyére.
Kiemelő jel
-ik. Tipikusan melléknévre jellemző toldalék, közép- és felsőfokú melléknevekhez járul (pl.: szebbik, legszebbik). Az a funkciója, hogy a megnevezett tulajdonsággal rendelkező dolgok közül egyet kiemel, megkülönböztet, határozottá tesz.
Fokjel
-bb; leg- + -bb; legesleg- + -bb. A fokjel elsősorban minősítő melléknévhez járuló morféma. A fokjel megjelenése a melléknév jelentését a tulajdonság mértékének tekintetében módosítja. Míg az alapfokú melléknév a tőmorféma jelentését viszonyítás nélkül nevezi meg, addig a fokozott melléknév ugyanezt viszonyított formában teszi.
A birtokos személyrag/jel funkciója, hogy a birtokot kifejező szón utal a birtokos számára és személyére. Két birtokos ragozási paradigmánk van:
- egy birtokra utaló
- több birtokra utaló.
Egy birtokra utaló birtokos személyragozás/jelezés (ház, kert, pad, álom vödör)
E/1 –m (házam, kertem, padom, álmom, vödröm)
E/2 –d (házad, kerted, padod, álmod, vödröd)
E/3 –a/-e, -ja/-je (háza, kertje, padja, álma, vödre)
T/1 –unk/-ünk (házunk, kertünk, padunk, álmunk, vödrünk)
T/2 –tok/-tek/-tök (házatok, kertetek, padotok, álmotok, vödrötök)
T/3 –uk/ük, -juk/-jük (házuk, kertjük, padjuk, álmuk, vödrük)
Több birtokra utaló birtokos személyragozás/jelezés
Ezzel kapcsolatban 5 koncepció van, amiből 3-at elvethetünk, mert nem vezethetők végig a ragozási rendszeren. A két maradék koncepció:
Toldaléktömbös koncepció (ház, kert, pad, álom vödör):
E/1 –aim/-eim, -jaim/-jeim (házaim, kertjeim, padjaim, álmaim, vödreim)
E/2 –aid/-eid, -jaid/-jeid, -id (házaid, kertjeid, padjaid, álmaid, vödreid)
E/3 –ai/-ei, -jai/-jei, -i (házai, kertjei, padjai, álmai, vödrei)
T/1 –aink/-eink, -jaink/-jeink (házaink, kertjeink, padjaink, álmaink, vödreink)
T/2 –aitok/-eitek, -jaitok/-jeitek (házaitok, kertjeitek, padjaitok, álmaitok, vödreitek)
T/3 –aik/-eik, -jaik/-jeik (házaik, kertjeik, padjaik, álmaik, vödreik)
Mindegyik több birtokra utaló birtokos személyragban/jelben van egy –a/-e, -ja/-je elem. Ez nem egyenlő az E/3 sz. birtokos személyragfeltolt/galeria/jellel [egy szóalakon 2 különböző birtokszámra utaló rag/jel nem lehet!]
A toldaléktömbös koncepció az egész toldaléktömböt egyetlen, többfunkciós toldalékként kezeli, és több birtokra utaló birtokos személyragnak nevezi.
A birtoktöbbesítő jel alternánsával számoló felfogás (ház, kert, pad, álom vödör):
Itt megkülönböztetünk egy birtoktöbbesítő jelet és birtokos személyragot/jelet.
Az [i] invariáns birtoktöbbesítő jel variánsai: -i, -ai/-ei, -jai/-jei.
Ezt követi a birtokos személyrag/jel:
E/1 –m
E/2 –d
E/3 Æ
T/1 –nk
T/2 –tok/-tek
T/3 -k
Az eredetük szerint birtokos személyragok/jelek a nyelvtörténet során több szófajhoz is kapcsolódhattak (főnévi igenév, befejezett melléknévi igenév, határozószók, számnevek, névmások).
A főnévi igenév személyragozása
A főnévi igenév elvontan, személyhez nem kötötten fejez ki cselekvést. Ha a főnévi igenévben elvontan kifejezett cselekvést/történést/létezést személyhez akarjuk kötni, vagyis utalni akarunk a cselekvéshordozóra, akkor a főnévi igenevet el kell látnunk eredete szerint birtokos személyraggal.
(olvasni, kérni)
E/1 –m (olvasnom, kérnem)
E/2 –d (olvasnod, kérned)
E/3 –a/-e (olvasnia, kérnie)
T/1 –unk/-ünk (olvasnunk, kérnünk)
T/2 –tok/-tek/-tök (olvasnotok, kérnetek)
T/3 –uk/-ük (olvasniuk, kérniük)
Ebből is látható, hogy az eredetük szerint birtokos személyragok/jelek már funkciójukat és alakjukat is megváltoztatták a főnévi igenevekhez járulva. Funkciójukban már nem birtoklást fejeznek ki. Alakjukban E/3 és T/3 személyben nincs j-s változat. Ezért a főnévi igenév személyragjának is nevezhetjük őket.
Nem tekinthetjük viszont igei személyragnak, mert az igei személyrag közvetlenül utal a cselekvőre, ez viszont nem utal közvetlenül a cselekvéshordozóra, aminek az a következménye, hogy a főnévi igenév személyragozott alakja mellé nem tehetünk ki alanyesetben álló cselekvéshordozót.
Miért nehéz, és hogyan lehet felismerni a főnévi igenév személyragozott alakját? – A főnévi igenév személyragozott alakjában a –ni képző a ragozási sorból csak a 3. személyekben van teljes alakban jelen. A többi számban és személyben csak alternánsaiban.
Két felismerési próba:
(én) szed|n|em (kell) [àfni. igenév] (én) szed|né|m (kell) [à ige]
szed- abszolút, lexikai, relatíve szabad igető szed- abszolút, lexikai, relatíve szabad igető
-n- a fni. igenév képzője -né- feltételes mód jele
szedn- relatív, lexikai tő szedné- relatív, szintaktikai tő
-em a fni. igenév személyragja, E/1 sz. -m igei személyrag, E/1 sz., tárgyas ragozás
szednem zárt szóalak szedném zárt szóalak
A melléknévi igenév befejezett alakjának személyragozása (igei-igenévi ragozás)
Ez a ragozás finnugor örökség. A magyar nyelvből a 17. századtól kezdve kiszorult. Két helyen őrződött meg:
- Alanyos szószerkezetek (pl.: Ady írta vers).
- Alanyos összetett szavak (pl.: madárlátta kenyér).
(elolvasott)
E/1 –m, (Az én elolvastam könyv). [el|olvas|t|am à t – bef. mni. igenév képzője, am – bef. mni. igenév személyragja]
E/2 –d, (A te elolvastad könyv).
E/3 –a/-e, (Az ő elolvasta könyv).
T/1 –uk/-ük, (A mi elolvastuk könyv).
T/2 –átok/-étek, (A ti elolvastátok könyv).
T/3 –ák/-ék, (Az ők elolvasták könyv).
Határozószók személyragozása (a személyes névmás kiegészült alakjainak létrejötte)
- Alany esetnek megfelelő névmások: én, te, ő, mi, ti, ők.
- Tárgyas esetnek megfelelő névmások: engem, téged, őt, minket, titeket, őket.
- Birtokos esetnek megfelelő névmások: enyém, tied, övé, mienk, tietek, övék.
A határozós esetnek megfelelő névmások nem alakultak ki. Ezért ezek a névmások kiegészüléssel jöttek létre a magyarban. Ezeknek is teljes ragozási soruk alakult ki.
- Határozós esetek:
a) határozórag (tőként viselkedve) + birtokos személyragok/jelek
pl.: vel + (e)m = velem
b) névutó + birtokos személyrag/jel
pl.: alatt + (a)m = alattam, után + (a)m = utánam
Számnevek és névmások személyragozása
Az eredetük szerint birtokos személyragok/jelek a személy kategóriájával bővítik az adott szófaj jelentéskörét. Problémás a szófaji hovatartozás (pl.: hármukat).
Névmásokhoz elsősorban az –ik végűekhez járulhatnak (pl.: valamelyikünknek).
A névszók ragjai:
- Az alany ragja: Æ. Az alany kifejezésére szolgál (pl.: ház-Æ, gyerek-Æ).
- A tárgy ragja: -t. A vele toldalékolt szót a mondat tárgyává teszi (pl.: házat, gyereket).
- A birtokos jelző ragja: -nak/-nek. A vele toldalékolt szóalak szerepe a mondatban birtokos jelzői (pl.: háznak /a …/, gyereknek /a …/).
- A határozóragok: pl. –ban/-ben, -kor, -n, -an/-en, -nál/-nél, stb. A velük lezárt szóalakok a mondat különféle határozói (pl.: házból, gyerekkel).
A főnév ragjai:
A főnévhez mind a négy fajta névszórag járulhat. Azok a ragok az esetragok, amelyek a főnév egyes és többes számához egyaránt kapcsolódhatnak. Számuk nehezen állapítható meg pontosan. A magyar főneveknek tehát van esetragozása. A magyarban legalább 17-18 eset van. Viszont az esetragozás nem olyan lezárt rendszer, mint például az igeragozásé, mert bizonytalan egyes toldalékok rag voltának megítélése, és a ragozás határait a névutózás is elmossa. A főbb esetragok a következők:
1. Alanyeset (nominativus) |
-Æ |
2. Tárgyeset (accusativus) |
-t |
3. Birtokos eset (genitivus) |
-nak/-nek |
4. Részes eset (dativus) |
-nak/-nek |
5. Bentlevés eset (inessivus) |
-ban/-ben |
6. Behelyezés eset (illativus) |
-ba/-be |
7. Kihelyezés eset (elativus) |
-ból/-ből |
8. Rajtalevés eset (superessivus) |
-n, -on/-en/-ön |
9. Ráhelyezés eset (sublativus) |
-ra/-re |
10. Lehelyezés eset (delativus) |
-ról/-ről |
11. Ottlevés eset (adessivus) |
-nál/-nél |
12. Közelítés eset (allativus) |
-hoz/-hez/-höz |
13. Távolítás eset (ablativus) |
-tól/-től |
14. Határeset (terminativus) |
-ig |
15. Mód- és állapoteset (essivus-formalis) |
-ként |
16. Eredményeset (translativus-factivus) |
-vá/-vé |
17. Eszköz- és társeset (instrumentalis-comitativus) |
-val/-vel |
18 Ok- és céleset (causalis-finalis) |
-ért |
19. Osztóeset (distributivus) |
-nként |
20. Együtteset (sociativus) |
-stul/-stül |
21. Állapoteset (essivus-modalis) |
-ul/-ül |
22. Módeset (formalis) |
-képp, -képpen |
23. Időeset (temporalis) |
-kor |
24. Ismétlődő időeset (distributiv-temporalis) |
-nta/-nte |
A melléknév és a számnév ragjai:
A magyarban van néhány tipikus mellék és számnévi rag. Ezek viszonyragok, nem igazán esetragok. A névmásoknak lényegében nincsenek saját ragjai. A ragozás szempontjából a névmások többnyire úgy viselkednek, mint a helyettesített szófajok.
1. Mód- vagy állapothatározói viszonyrag (modalis essivus) |
Hogyan? Hányan? |
-n, -an/-en/-on/-ön |
2. Mód- vagy állapothatározói viszonyrag (modalis-essivus) |
Hogyan? Miként? |
-lag/-leg |
3. Számhatározói viszonyrag (multiplicativus) |
Hányszor? |
-szor/-szer/-ször |
Gyakorító képzők: |
||
-gat/-get |
szólítgat, cserélget |
A cselekvés tartóssága, huzamossága, folyamatossága. |
-g |
csattog |
|
-ong/-eng/-öng |
hajlong, terjeng, dülöng |
|
-ász(ik)/-ész(ik) |
kotorász(ik), legelész(ik) |
|
-dogál/-degél/-dögél |
fújdogál, mendegél, üldögél |
|
-kol/-köl |
horkol, prüszköl |
|
-ikél |
eszikél |
|
-dokol/-dekel/-dököl |
fuldokol, nyeldekel, tündököl |
|
-l |
kuruttyol |
|
-oz(ik)/-ez(ik)/-öz(ik) |
kiáltoz(ik), éledez(ik), öntöz(ik) |
A cselekvés többszörisége, ismétlődése, elaprózottsága. |
-ál |
dobál |
|
-kod/-ked/-köd |
kapkod, lépked, röpköd |
|
-gál/-gél |
húzgál, nevetgél |
|
-dal/-del |
vagdal, tördel |
|
-dos/-des/-dös |
rugdos, nyeldes, röpdös |
|
-doz(ik)/-dez(ik)/-döz(ik) |
ámuldozik, töredezik, lődöz |
|
Mozzanatos képzők: |
||
-an/-en |
csattan, szökken |
Pillanatnyi cselekvés kifejezése. |
-int |
köhint |
|
-ant/-ent |
dobbant, tüsszent |
|
-ít |
csavarít |
|
-amlik/-emlik |
csuszamlik, gyülemlik |
|
-ll |
lövell |
|
-d |
lázad |
Kezdő értelem kifejezése. |
-od(ik)/-ed(ik)/-öd(ik) |
kucorodik, heveredik, göngyölödik |
|
-dul/-dül |
kondul, rezdül |
|
-dít |
mozdít |
|
Műveltető képzők: |
||
-at/-et |
írat, festet |
A cselekvés tétetése, eszközlése. |
-tat/-tet |
|
|
Egyéb jelentésű, műveltető alakú képzők: |
||
-at/-et |
foszlat, feslet |
A cselekvés okozása (hogy egy másik tényezővel történjék valami). |
-tat/-tet |
altat, gyönyörködtet |
|
-aszt/-eszt |
forraszt, éleszt |
|
-t |
serkent |
|
-lal/-lel |
hizlal, érlel |
|
-ít |
szakít |
Cselekvő tartalom. |
-al/-el |
forral, növel |
|
-ajt/-ejt |
szakajt, veszejt |
|
Szenvedő igék képzői: |
||
-atik/-etik |
bízatik, nézetik |
A cselekvés elszenvedése. |
-tatik/-tetik |
kívánatik, megengedtetik |
|
Visszaható igék képzői: |
||
-ódik/-ődik |
húzódik, ütődik |
A cselekvés visszahat. |
-kodik/-kedik/-ködik |
ruházkodik, ereszkedik, fésülködik |
|
-kódik/-kődik |
rázkódik, veszkődik |
|
-kozik/-kezik/-közik |
szárítkozik, ígérkezik, törülközik |
|
-ózik/-őzik |
bezárkózik, vetkőzik |
|
-ódzik/-ődzik |
takaródzik, kérődzik |
|
-ozik/-ezik/-özik |
lemaradozik, ébredezik, öltözik |
|
Egyéb jelentésű, visszaható alakú kézők: |
||
-ódik/-ődik |
csúfolódik, tegeződik |
Kölcsönös cselekvés. |
-kodik/-kedik/-ködik |
dulakodik, verekedik, gyűlölködik, |
|
-kozik/-kezik/-közik |
vitatkozik, ölelkezik, ütközik |
|
-kózik/-kőzik |
birkózik, mérkőzik |
|
-ó(d)zik/-ő(d)zik |
csókoló(d)zik, kergető(d)zik |
|
-ódik/-ődik |
vágyódik, készülődik |
Belső történés, ezzel egyszerre gyakorító, tartós vagy elaprózott tartalom. |
-kodik/-kedik/-ködik |
gondolkodik, epekedik, küszködik |
|
-kozik/-kezik/-közik |
csatlakozik, gyülekezik, megütközik |
|
-ó(d)zik/-ő(d)zik |
akaró(d)zik, kérő(d)zik |
|
-ul/ül |
borul, feszül |
Kezdő vagy tartós árnyalatú visszaható tartalom. |
Ható ige képzője: |
||
-hat/-het |
írhat / megszerezhet / kifakadhat / húzhatja (az igát) / láthatnám |
Képes a cselekvésre. / Módjában áll, lehetősége van rá. / A cselekvés esetleges, valószínű megtörténése. / A cselekvés biztos bekövetkezése. / Szerény, udvarias kérés. |
Főnevek képzői |
||
-ás/-és |
futás, éneklés |
Elvont cselekvés, történés. |
-t |
lét, tét |
|
-aj/-ej |
zsivaj, zörej |
|
-alom/-elem |
lakodalom, késedelem |
|
-ság/-ség |
tanultság, sietség |
|
-at/-et |
fordulat, kímélet |
|
-hatnék/-hetnék |
játszhatnék, mehetnék |
|
-at/-et |
mondat, ítélet |
Cselekvés, történés eredménye, tárgya. |
-ás/-és |
újítás, vetés |
|
-dalom/-delem |
birodalom, jövedelem |
|
-ság/-ség |
válság, nyereség |
|
-mány/-mény |
gyártmány, festmény |
|
-vány/-vény |
ásvány, szökevény |
|
-ék |
teríték |
|
-dék, -adék |
szándék, váladék |
|
-lék/-alék/-elék |
moslék, adalék, töltelék |
|
-ték |
nyomaték |
|
-omás |
látomás |
|
-tyú/-tyű |
dugattyú, billentyű |
Cselekvés eszköze |
-óka/-őke |
szívóka, nézőke |
|
-ány/-ény |
nyitány |
|
-al/-el |
lepel |
|
-ál/-él |
kötél |
|
-asz/-esz |
támasz, eresz |
|
-ó/-ő |
ásó, véső |
|
-ó/-ő |
igazgató, szerző |
Cselekvő vagy a cselekvés helye. |
-da/-de |
járda, kötöde |
|
-ár/-ér |
hordár, tündér |
|
Melléknevek képzői: |
||
-ós/-ős |
rágós, csípős |
A cselekvés jellegzetes, állandó tulajdonsága. |
-ákony/-ékony |
hajlékony, érzékeny |
|
-atag/-eteg |
hervatag, csüggeteg |
|
-i |
játszi, zsugori |
|
-ánk/-énk |
falánk, félénk |
|
-ag/-eg |
hallgatag, reszketeg |
|
-a/-e |
pisla, lenge |
|
Tagadó, vagy fosztóképzők: |
||
-tlan/-tlen |
ártatlan, tehetetlen |
Cselekvést nem végző. |
-atlan/-etlen |
váratlan, véletlen |
|
-talan/-telen |
nyugtalan, védtelen |
|
-hatatlan/-hetetlen |
használhatatlan, érthetetlen |
|
-ható/-hető |
fogható, nézhető |
A cselekvés rajta végrehajtható, illetőleg elszenvedi azt. |